Csütörtök este rendezték meg ünnepélyes keretek között a Város Napja Gálát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az eseményen átadták a rangos városi díjakat, köszöntötték a közelmúlt állami kitüntetettjeit, és a jelenlévők színvonalas kísérőműsort is láthattak az est folyamán. Az elismeréseket a város vezetői adták át a kitüntetett személyeknek.

Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából több kecskeméti, vagy helyi kötődésű személy is rangos kitüntetésben részesült a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen. Az elismeréseket Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter adta át.
Zárt ülésén döntött ma (csütörtök) arról a képviselő-testület, kik érdemelték ki idén a város legrangosabb elismeréseit. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése a díjakat a város fejlődésében, érdekeinek előmozdításában, értékeinek megőrzésében, átörökítésében és gyarapításában kifejtett kimagasló teljesítményért, példamutató tevékenységért, valamint életmű elismeréseként adományozza adományozza évről évre.
Főispáni elismeréseket adott át Mélykúton, Kovács Ernő főispán és Dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, azon munkatársak részére, akik folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkát végeznek.
Szórakoztató műsorral kedveskedtek ma (péntek) Kecskemét legidősebb polgárainak a Hírös Agórában. A Városi Idősek Napján a nyugdíjas társaik érdekében kimagasló teljesítményt nyújtó személyeknek a „Kecskeméti Idősekért” díjakat is átadták.
Október 2-án, szerda este tartották meg ünnepélyes keretek között a Város Napja gálát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az eseményen átadták a rangos városi díjakat, köszöntötték a közelmúlt állami kitüntetettjeit, és színvonalas kísérőműsort is láthattak a jelenlévők.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház szerdán délután tartott Ünnepi Főorvosi Értekezletén - melyen részt vett a kórház menedzsmentje, a kiskunfélegyházi és kalocsai telephely vezetősége, az intézmény osztályvezető- illetve részlegvezető főorvosai, vezető ápolók, igazgatási szervezeti egységvezetők és természetesen a díjazottak- az évértékelés mellett elismeréseket adtak át. Az ünnepi műsorban közreműködött a kórház MEDrigál Kórusa Szabó Sándor karnagy […]
Sorra nyerik el a helyi, vármegyei és országos elismeréseket a kecskeméti Damax Kft. borai. A legújabb díjak kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége Dabasi Gábor borász, a cég ügyvezetője. A szakember a műsorban beszélt az idei szüret tapasztalatairól, például arról, hogy az elmúlt hetek meleg időjárása miatt szinte minden szőlőfajta egyszerre ért be, amely miatt jelentős tároló kapacitásra volt szükség. A műsorból kiderült az is, hogy a társaság Ausztriába és Németországba értékesíti termékeit must, illetve palackozott bor formájában.
Tanítók, tanárok, óvodapedagógusok több évtizedes munkájàt ismerték el ma a Városháza dísztermében, ahol a pedagógus napi elismerések mellett ünnepélyes keretek között átadták a bronz, vas, gyémánt és arany díszokleveleket is.
Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány konkrét ügyben nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért elismerésben részesítette Szász Ervin r. törzszászlóst, a Kecskeméti Rendőrkapitányság szolgálatparancsnokát és Molnár-Szóró Johanna r. őrmestert, a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrét
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.