November 15-én tartotta idei utolsó értékjáró sétáját a Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A 2021-ben élete hívott, évről évre egyre népszerűbb esemény szombati helyszíne Kecskemét-Katonatelep volt, ahol rekordszámú érdeklődő vett részt a kiránduláson.
November 15-én tartotta idei utolsó értékjáró sétáját a Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A 2021-ben élete hívott, évről évre egyre népszerűbb esemény szombati helyszíne Kecskemét-Katonatelep volt, ahol rekordszámú érdeklődő vett részt a kiránduláson.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást.
Hetényegyházára érkezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület által indított Értékjáró Séta szombaton. A több mint 70 fős csapat elsőként az Univer Product Zrt. helyi üzemével ismerkedett meg. A hagyományőrző túrához dr. Salacz László a térség országgyűlési képviselője is csatlakozott.
Ma(szombat) Hetényegyházára érkezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület által indított Értékjáró Séta. A több mint 70 fős csapat elsőként az Univer Product Zrt. helyi üzemével ismerkedett meg. A hagyományőrző túrához dr. Salacz László a térség országgyűlési képviselője is csatlakozott.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire szerveznek kirándulást.
Az idei év ötödik kirándulása alkalmával Kecskemét-Hetényegyházára invitálják az érdeklődőket október 18-án, szombaton. Mutatjuk az egyesület felhívását.
A Térségi Értékjáró Séta sorozat legutóbbi alkalmával május 10-én szombaton Fülöpjakabra, a virágzó tanyák otthonába invitálták azokat, akik Kecskemét és térsége településeinek értékei iránt érdeklődnek. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület 21. alkalommal szervezett értékjáró sétát, amelynek során a több mint 70 résztvevő megismerhette a település értékeit, történetét, a gazdák tevékenységét, láthatta a fülöpjakabiak példaértékű összefogását és részesült vendégszeretetükből.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület április 12-én szombaton Városföldre, ,„a város földjére, legértékesebb termőföldjére” szervezte az idei év második értékjáró sétáját, amely 2021 óta a 20. értékjáró séta volt. A séta népszerűségét mutatja, hogy a csodálatos tavaszi időben több mint kilencvenen érdeklődtek a község értékei, különlegességei iránt, akik közül húszan kerékpárral érkeztek a Iustitia Egyesület vezetésével.
Az Aranyhomok Egyesület által szervezett Értékjáró sétához kapcsolódott a IUSTITIA Egyesület következő bringázása, melyen Városföld értékeivel, a helyiek büszkeségeivel lehetett megismerkedni.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire tesznek kirándulást.
Az értékjáró séta-sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Március 23-án szombaton a gyönyörű tavaszi időben több mint 100 fő vett részt az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület által szervezett idei év első Értékjáró Sétáján Nyárlőrincen, az egykori Koháryszentlőrincen. Ezzel a létszámmal újabb rekord született, a szervezők és a vendéglátó települések nagy örömére egyre többen kíváncsiak Kecskemétről és a szomszédos településekről a közvetlen környezetünkben fellelhető értékekre, turisztikai attrakciókra, az Aranyhomok kincseire. Első alkalommal, a Iustitia Egyesülettel összefogva, nyolcan érkeztek kerékpárral Kecskemétről.
Március 23-án szombaton a gyönyörű tavaszi időben több mint 100 fő vett részt az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület által szervezett idei év első Értékjáró Sétáján Nyárlőrincen, az egykori Koháryszentlőrincen.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Az idei év első kirándulása alkalmával Nyárlőrincre invitáljuk Önöket március 23-án! Tartson velünk! - olvasható az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület meghívójában.
November 11-én, szombaton szervezte meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Fülöpházi Értékjáró Sétát, amelyre ismét rekordszámú résztvevő, több mint 80 fő jelentkezett. A térség 13. településére látogattak el ezúttal. Az eső sem riasztotta vissza a lelkes túrázókat, akik végig kitartottak a programon.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, a résztvevők az egyesület tagtelepüléseire tesznek kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezik fel egy kellemes szombati napon.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.