Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Strázsa Komédiás találkozót a Szabadszálláson. A József Attila Művelődési Ház adott helyszínt az értelmi sérült, fogyatékossággal élő színjátszók találkozójának. A Strázsa Komédiás Vándordíjat ezúttal a Strázsa Kégli közössége vehette át.
A Kecskeméti Szent László Lions Club, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményével közösen a Dél magyarországi értelmi sérüléssel élőkkel foglalkozó intézmények gondozottai számára szervez az idén is csapat sportversenyt, immár 7. alkalommal. A rendezvénynek, mint eddig minden alkalommal, most is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka ad otthont, a Tankerületi Központnak köszönhetően mérsékeltebb terembérleti díj fejében.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.