Úgy tűnik, itt az ideje egy kicsit másként tekinteni a jogászokra, ügyvédekre hazánkban is. Az eddig csak a filmekben látott vagány külső, közvetlen (de nem közvetlenkedő!) attitűd ugyan még nem a mindennapok része, de valami már elindult. Nem megfeledkezve a talárról, a szakma tiszteletéről és a magas szakmai színvonalról, ezt a stílust, vagyis a hazai ügyvédek/jogászok új generációját képviseli már Kecskeméten is dr. Balla Anita. A több nyelven beszélő, nyugat-európai edukációs tapasztalattal is rendelkező ügyvéd kecskeméti alirodájában kifejezetten szerződéskötésekre és hagyatéki ügyekre fókuszál: lakás-/házadásvételeket, termőfölddel kapcsolatos ügyintézést és hagyatéki ügyeket vállal. A fiatal szakember azt vallja, hogy a vagány, közvetlen és vidám stílus, valamint a magas szintű szakmai felkészültség és a maximalizmus jól megfér egymás mellett.
Csütörtök délután az „Éneklő Ifjúság” programsorozat részeként tíz énekkar lépett fel a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. A Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja szervezésében a házigazda intézmény 7 együttese, illetve az Arany János Iskola Énekkara, a Kecskeméti Piarista Gimnázium Kórusa és a Kecskeméti Református Gimnázium Kamarakórusa produkcióját hallgathatták meg az érdeklődők. A minősítést kérő kórusok műsorát neves szakemberek alkotta zsűri bírálta el, valamennyi együttes „aranyos” értékelést kapott.
Két 19 éves férfi ellen folyt büntetőeljárás: egyikük a csalást követte el, míg társa a pénzmosásban segédkezett. A rendőrség lezárta a nyomozást, és vádemelést javasol.
A gyanú szerint kábítószert fogyaszthatott a fiatal, amikor a vizes úton megcsúszott, majd a belső szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi az M5-ös autópályán
A gyanú szerint kábítószert fogyaszthatott a fiatal, amikor a vizes úton megcsúszott, majd a belső szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi az M5-ös autópályán
Zajlik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének az ország egészét lefedő Képző-Kiválasztó Programja, amelyben a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia központi szerepet kapott. A kecskeméti szakemberek a dél-keleti régió legfiatalabb tehetséges kosarasait válogatják ki, akiknek meg lesz az esélyük arra, hogy bekerüljenek az országos válogatottba.
Zajlik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének az ország egészét lefedő Képző-Kiválasztó Programja, amelyben a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia központi szerepet kapott. A kecskeméti szakemberek a dél-keleti régió legfiatalabb tehetséges kosarasait válogatják ki, akiknek meg lesz az esélyük arra, hogy bekerüljenek az országos válogatottba.
Péntek délután súlyos baleset történt az 5301-es úton, a Kispáhi bekötőútnál, ahol egy személyautó az útról lesodródva egy tanya udvarában a tetején állt meg.
Április 30-ig pályázhatnak a fiatalok az önálló lakhatásukat elősegítő támogatásra. A pályázaton pályázónkként a havi bérleti díj 50 százalékáig terjedő, havi legfeljebb 50.000 forint összegű vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket és szeretnék bejárni Európát, 2024. április 16-án déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre. Az ingyenes utazási lehetőség remek alkalom felfedezni Európa országait, a nyelvtudás fejlesztésére és új barátok megismerésére.
Fiatal komolyzenei tehetségek mutatkoznak be a nagyközönség előtt az idei Tavaszi Fesztiválon Kecskeméten. Március 22-én az Evangélikus Templom ad otthont a „Komoly mosolyok” – című díjtalan előadásnak. A komolyzenei koncerten Elgar, Debussy, Bach, Kodály valamint saját dalok is felcsendülnek majd.
Idén is folytatódik a Strand Police program a Kecskeméti Fürdőben, illetve a Kecskeméti Élményfürdő- és Csúszdaparkban. A résztvevő diákok ilyenkor bűnmegelőzési feladatokat látnak el közösségi szolgálatban.
Hogyan járulhat hozzá egy helyi fiatal a városi programokhoz vagy új rendezvények elindításához? A válasz egyszerű: ma például azzal, ha részt vett a Tavaszi Ifjúsági- és Diákfórumon. Az egész napos programon mintegy 100 fiatal dolgozott együtt azon, hogy Kecskeméten jobb és könnyebb legyen az ifjúsági élet.
Alkotópályázatot hirdet kecskeméti diákok számára a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ. A fiatalok esszével és videómontázzsal is nevezhetnek a kiírásra.
Már lehet regisztrálni az országos 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hetedik évadára! Az egyedülálló, középiskolásoknak szóló vállalkozói verseny célja, hogy a fiatalok kreatív, csapatmunkára épülő, személyiségfejlesztő feladatok mentén sajátíthassák el a győzelemhez szükséges vállalkozói ismereteket, amelyek egyúttal nagy segítséget jelentenek számukra a pályaválasztás során, de akár az egész jövőjüket megalapozhatják.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.