Hoffer Zoltán szervezésében új előadásokkal indul a Szigeti Jenő Szabadegyetem 36. évada. Kecskeméten, a Hírös Agórában megrendezésre kerülő előadások és beszélgetések széles skálán, mindenki számára érdekes témákkal várja az érdeklődőket csütörtöktől.
Hoffer Zoltán szervezésében új előadásokkal indul a Szigeti Jenő Szabadegyetem 36. évada. Kecskeméten. A Hírös Agórában megrendezendő előadások és beszélgetések érdekes témákkal várják az érdeklődőket csütörtöktől.
Felújították a Belső-Szegedi út és a Kinizsi utca sarkán álló, eredetileg 1892-ben emelt Krisztus-keresztet. A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület támogatásával, Borsos István izsáki kőfaragómester keze nyomán megújult kereszthez egy tragikus legenda is kötődik az 1980-as évekből.
Ünnepélyes istentisztelet keretében iktatták be a kecskeméti baptista gyülekezet új ifjúsági lelkipásztorát, Kaszala Istvánt, aki Mike Sámuel, jelenlegi lelkész mellett szolgál ezután. A felavatásban részt vett Papp János, egyházelnök, illetve beszédet mondott Engert Jakabné alpolgármester. Ezzel a megerősítéssel Kaszala István új lendülettel vetheti bele magát a fiatalok lelki vezetésébe, a gyülekezet pedig egy újabb erős pillérrel gazdagodott a jövő építéséhez.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.