Több módosító javaslat érkezett a mai (csütörtöki) közgyűlésen a Idősügyi Tanács, valamint az Ifjúsági Tanács működésével kapcsolatos napirendi pontok kapcsán. Mindkét szervezet esetében célba ért egy-egy javaslat, melyeknek köszönhetően újabb képviselők delegálásával bővülhetnek.
Lukács evangéliuma volt a téma a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség idei bibliaismereti vetélkedőjén, melyet péntek délután tartottak meg a Piarista Iskola dísztermében. A megmérettetésen hét csapat vett részt, melyek mindegyike két nyugdíjasból és két 13-17 éves diákból állt. Kecskeméten nagy hagyománya van a versenynek, immár 14. alkalommal rendezték meg Kecskemét Idősügyi Tanácsa támogatásával.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.