Ma egészen késő estig meglepetés várja az utasokat Kecskeméten. Buszra szállt ugyanis két Télapó, hogy a helyi közlekedést még élvezetesebbé tegye december 6-a alkalmából. Összesen 500 kiló édességet osztanak ki a KEKO munkatársai. A Kecskeméti Közlekedési Központ és az Inter Tan-Ker Zrt. immáron ötödik alkalommal szervezte meg a hírös városban az édességosztást.
Az Intertanker Zrt. három helyi autóbuszvezetője – nevezetesen Hermanovszki István, Koczó Zoltán, valamint Kovács Péter Pál, a kecskeméti Szent Ferenc Közösség minisztere – nemrégiben elhatározta, közösen gondozásba veszik a főtéri Romkertnél, a Barátok temploma bejáratánál elhelyezett, Károlyi Bernát ferences szerzetesre emlékeztető kőtömb környezetét. Az első kapavágásra augusztus 31-én, szombaton került sor.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.