Megtartotta tanévnyitó ünnepségét a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara a Református Templomban ma délután. Dr. Pap Ferenc dékán Apáczai Csere János munkásságának és az oktatás-nevelésnek a fontosságáról beszélt, hogy Az eseményen részt vett Dr. Fekete Gábor alpolgármester is.
A katolikus egyház nagypénteki keresztúttal, nagyszombat este vigíliával és feltámadási körmenettel, a református és evangélikus egyházak ünnepi istentiszteletekkel és úrvacsoraosztással emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról, azaz húsvét ünnepéről. Az alábbiakban összeszedtük a három legnagyobb keresztény egyház idei húsvéti eseményeit, szertartásait Kecskeméten.
Ünnepi, Istentől rendelt nap ez - hangzott el a Kecskeméti Református Gimnázium újraindításának 35. évfordulójára emlékező istentiszteleten, ahol az intézmény tanárai és diákjai gyűltek egybe.
Húsvétkor átélhetjük, hogy vérző kezével átölel minket az értünk meghalt és feltámadt Jézus - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a budavári evangélikus templomban.
A keresztény hitnek hármas tartóoszlopa van - mondta Pásztor Dániel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke a húsvétvasárnapi ünnepi istentiszteleten a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóvelezden.
Ünnepi istentisztelet keretében iktatták be Kovács Barbarát a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség parókus lelkészeként szombat délelőtt. Az ifjú lelkész igehirdetésében úgy fogalmazott: Krisztus megterített asztalához szeretné vezetni a híveket, és felszolgálni nekik azt a lelki táplálékot, amelyből saját maga is erőt merít.
A hamvazószerdával kezdődött 40 napos nagyböjt nagypénteken éri el csúcspontját Jézus kereszthalálával. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a szent három napon Kecskeméten is ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.
Az istentisztelet részeként bemutatják a Petőfi Sándor kereszteléséről szóló eredeti anyakönyvet is, amelyet kétszáz éve őriznek a helyi evangélikusok.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.