2x2 sávosítás a kiemelt gazdasági jelentőségű 44-es út egy szakaszán, illetve a Halasi út és az Izsáki út összekötése – ezeket a fejlesztési javaslatokat fogadta el tegnap a Fejlődő Város Bizottság. A végső döntés a csütörtöki közgyűlésen születik meg.

Csütörtökre virradó éjjel emelték a helyére az Izsáki út Olimpia utcai körforgalmának közepére a KÉSZ csoport második ajándékát a városnak. Ez az acélszobrászati alkotás Kodály Zoltán emléke előtt tiszteleg, és az „A jó lovas katonának!” címet kapta.

Szerdára virradó éjszaka került a helyére az Izsáki út és a Sport utca kereszteződésében található körforgalomban a KÉSZ Csoport által készített acélművészeti műalkotás, mely a Hexaverzum nevet viseli. Szerda este az Olimpia utcai körforgalom is megkapja díszítő elemét. Ez az acélszobor az A jó lovas katonának című toborzódallal a középpontban Kodály Zoltán szellemét idézi meg. A két műalkotásról, koncepciójukról, a tervezési folyamat előzményeiről és részleteiről beszélgettünk Árvai Istvánnal, a K-ARTS Művészeti Alapítvány vezetőjével a KTV Kiemelő magazinjának szerda esti adásában.

Szerdára virradó éjszaka került a helyére az Izsáki úton, az egyetemnél található körforgalomban a KÉSZ csoport által készített acélművészeti műalkotás, amelynek címe: Hexaverzum. Több órás előkészületet a művelet, de végül egy daru segítségével csakhamar landolt a három tonnás alkotás.
A kivitelező arról tájékoztatta a kecskeméti önkormányzatot, hogy az 52-es főúton az Olimpia utcai és a Sport utcai körforgalmakban közterületi alkotások elhelyezése miatt forgalomterelés és korlátozás lesz 2024. november 5-én és 6-án az esti órákban.
Két szobrot is kap az Izsáki út. Az „A jó lovas katonának!” című toborzó dallal a középpontban Kodály Zoltán szellemét idézi meg az egyik alkotás, amelyet az Olimpia utca és Izsáki út csomópontjába helyeznek ki. Az egyetemnél található Sport utcai körforgalomban pedig egy hatszöges térváz kap majd helyet. A tervek szerint november 5-én és 6-án este-éjjel kerülnek ki a KÉSZ csoport által készített alkotások.

Kodály Zoltánt idéző szobor kerül az Izsáki út Mercedes Kosárlabda Akadémiánál lévő körforgalmába, az egyetemnél találhatóba pedig egy hatszöges térváz kap majd helyet. A szobrok elkészültek, a betonalapokat tegnap kiöntötték, most köt a beton. A tervek szerint november 5-én és 6-án este-éjjel kerülnek ki a KÉSZ csoport által készített alkotások.
Október 10-én hivatalosan is újra nyit a felújított Tesco hipermarket az Izsáki úton. A jeles alkalomból az áruházlánc csütörtöktől vasárnapig 5 ezer forint értékű kuponnal vár mindenkit, aki legalább 20 ezer forint értékben vásárol a megújult üzletben. Az eddiginél még kellemesebb vásárlási élményt többek között az egyes termékosztályok új világítása, burkolata, illetve bútorzata biztosítja. Novemberben pedig Euronics üzlet nyílik az áruházon belül.
Hamarosan a helyükre kerülnek az Izsáki út két új körforgalmában a KÉSZ acélművészeti installációi. Addig is videónkon csodálhatják meg őket még “pihenő” állapotukban.
Három közterületi alkotás elhelyezéséről is döntöttek a kecskeméti képviselők a csütörtöki testületi ülésen. A kadafalvi Kada Elek-szobor új helyre, a leendő közösségi térre kerül, az Izsáki út két új körforgalmába pedig két acélművészeti installációt helyeznek el a KÉSZ Holding Zrt. felajánlásának köszönhetően.
A kecskeméti önkormányzatot arról tájékoztatta a KÉSZ Építő Zrt., hogy 2024. szeptember 30-án kisebb mélyépítési munkálatokat kezd Kecskeméten az Izsáki út - Olimpia utca, valamint az Izsáki út - Sport utca kereszteződésekben található körforgalmak középszigeteiben.
A kecskeméti önkormányzatot arról tájékoztatta a KÉSZ Építő Zrt., hogy 2024. szeptember 2-án kisebb mélyépítési munkálatokat kezd Kecskeméten az Izsáki út-Olimpia utca, valamint az Izsáki út - Sport utca kereszteződésekben található körforgalmak középszigeteiben.
Befejeződtek Kecskeméten az 52. sz. főút négynyomúsításának I. építési üteméhez tartozó kivitelezési munkái. A főpálya kivitelezési munkáinak befejezésével 2024. augusztus 9-én az útszakaszon feloldásra került a sebességkorlátozás és az előzési tilalom is - írja pénteki közleményében a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium.
Bár jó ideje zavartalanul lehet közlekedni a felújított Izsáki úton, az autósok még mindig csak 30-cal közlekedhetnek rajta. Ez sokakat zavar, ám már nem kell sokat várni, hogy újra 50-nel lehessen rajta közlekedni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.