Címke: Kecske
Keresés
Dátum választó
Rendezés
753 találat
2023.07.21

Eltűnt kétkerekű és négylábú kecskék nyomában 

Egy 43 éves miskei asszony értesítette a rendőröket arról, hogy ellopták a kerékpárját, amit lezárva hagyott a település egyik tárolójában idén július 15-én. A kalocsai nyomozók lopás vétség miatt indítottak eljárást, és keresni kezdték az ismeretlen tolvajt meg a zsákmányát. Másnap egy másik ügy kapcsán mentek egy drágszéli asszonyhoz, amikor kiszúrták az udvarában a lopott kétkerekűt. A nő azt nyilatkozta, hogy a biciklivel az egyik ismerőse érkezett hozzá, aki kölcsönkapta valakitől. A szálak végül elvezettek a tolvajhoz, akit így rövid időn belül sikerült beazonosítani. A 21 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy Miskéről gyalogolt hazafelé Drágszélre július 15-én éjszaka, amikor fájni kezdett a lába a hosszas sétában, ezért úgy döntött, hogy kényelmesebb közlekedési formát választ, és elköt egy biciklit. A zár nem könnyítette meg a dolgát, de addig rángatta, amíg le nem tört. A férfi másnap találkozott egy cimborájával, aki hasonló cipőben járt, mint ő előző este: sétált. Ekkor megsajnálta és kölcsönadta neki a kerékpárt, ami ezután még párszor gazdát cserélt, mire az asszonynál kötött ki. A rendőröknek hála hamar visszakerült gazdájához. Szakmáron eközben két kecske tűnt el egy ház melléképületéből, de pár órával később ők is előkerültek. Az állatokra egy helyi gazdánál találtak a település járőrei, kiderült, hogy nemrégiben vásárolta őket egy 21 éves helybéli férfitól. A tolvajt kihallgatták, részletes beismerő vallomást tett. A kecskéket lefoglalták és ez esetben is hamar visszajuttatták őket a jogos tulajdonoshoz.