A Kecskeméti TV nemrég indult sportos podcastjének legutóbbi vendége Herceg Attila, a KNKSE elnöke volt, akivel a rövid, lényegre törő beszélgetésben szó esett a női kézilabda helyzetéről, a vezetői feladatokról és nehézségekről, az idei szezonban kitűzött célokról és az igazolásokról is.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) működtető Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft., amely működteti a helyi sportiskolát, a keretébe tartozó kézilabda szakosztállyal. A stratégiai megállapodás a 2025/26-os szezonra szól. A cél a tehetséggondozás hatékonyabbá tétele, a szakmai tudás megosztása, valamint a közös értékeken alapuló, hosszú távú partnerség kialakítása.
Ünnepélyes keretek között zajlott a KESI Kézilabda szakosztályának évadzárója a Messzi István Sportcsarnokban szerdán kora este, ahol az utánpótlásban dolgozó edzőket és tanítványaikat díjazták az előző szezonban nyújtott teljesítményük és munkájuk alapján.
Gyulán lépett pályára az idei szezonban utoljára az NB II. Dél-keleti csoport felsőházában szereplő kecskeméti női kézilabdacsapat. Bíró-Kisjuhász Petra együttese 6 góllal alulmaradt.
A vesztett pontok tekintetében legjobban álló Gyula látogatott Kecskemétre a női kézilabda NB II. Dél-keleti csoportjának felsőházi rájátszásában. A két pontot elsősorban a fantasztikus második félidei teljesítményének köszönhetően a KNKSE zsebelte be.
A Sulikézi Fesztivált idén második alkalommal szervezték meg, a tavalyi nagy sikernek köszönhetően. Az előző évadban indult rendezvény Kunszentmiklóson indult, idén már Kecskeméten mérik össze tudásaikat a fiatal sportolni szeretők.
A Sulikézi Fesztivált idén második alkalommal szervezték meg, a tavalyi nagy sikernek köszönhetően. Az előző évadban indult rendezvény Kunszentmiklóson indult, idén már Kecskeméten mérik össze tudásaikat a fiatal sportolni szeretők.
Bácsalmásra látogatott a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II. G-csoportjának 13. fordulójában. A találkozót elsősorban kiváló második félidei produkciójuknak köszönhetően a hírös városiak magabiztosan, tíz góllal megnyerték (25-35).
Szédületes formában várja a vasárnapi fordulót a KNKSE, legutóbb álmos kezdés után valósággal lelépte idegenben a házigazda Gyál együttesét (20-41). Ezúttal az Inárcs-Örkény látogat a Messzi István Sportcsarnokba, és a 12. fordulóban is csak a két bajnoki pont begyűjtése az elfogadható forgatókönyv.
Korsós Miklós, a Kecskeméti Sportiskola edzője, több mint négy évtizede tartó példamutató munkássága, a kézilabdázás iránti szenvedélye és az utánpótlásnevelésben elért sikerei elismeréseként Életműdíjat vehetett át a városi sportnapon.
Botlott a múlt heti csoportrangadón a kecskeméti női kézilabdacsapat, ám Bíró-Kisjuhász Petra tanítványainak ebben a versenyévben ez a Vecsés elleni találkozó (29-28) volt az egyetlen veresége.
A hírös városiak már előre tekintenek, hiszen következik a naptári év utolsó összecsapása, ráadásul hazai pályán.
Tavaly nem sikerült, de most viszont jó eséllyel pályázhat a feljutó helyre, a kecskeméti piarista gimnázium fiú csapata. A kiskőrösi és a kiskunhalasi gimnáziumon keresztül vezet az út.
Tavaly nem sikerült, most viszont jó eséllyel pályázhat a feljutó helyre a Kecskeméti Piarista Gimnázium fiúcsapata a kézilabda diákolimpián. A kiskőrösi és a halasi Bibó Gimnáziumon keresztül vezet az út.
A kecskeméti kézilabdás lányok 5/5-ös győzelmi mutatójuk ellenére Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző a legutóbbi két fordulóban mutatott játékkal nem volt elégedett. Most hétvégén igazi rangadó vár a hírös városiakra; az örök rivális Bácsalmás érkezik a Messzi Isván Sportcsarnokba.
Fényesebben nem is alakulhatna a kecskeméti női kézilabdázók szezonja, hiszen az eddigi négy találkozójukat megnyerték, és arra készülnek, hogy idegenben megszerzik az ötödik győzelmüket is. A gárda vezetőedzője azonban ébresztőt fújt a lányoknak.
Ősszel még idegenben is megvertük az ózdiakat, most pedig a hétvégén azzal szembesültünk, hogy több góllal is vereséget szenvedtünk és így tavasszal még nem gyűjtöttünk pontot.
Az alapszakasz utolsó fordulójában Inárcsra látogatott a KNKSE a női kézilabda NB II G-csoportjában. A találkozót jól kezdte, de rosszul folytatta, így kikapott a Kecskemét (37-30).
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.