Az advent Jézus eljövetelének örömünnepére való várakozás időszaka, melyre minden évben készülünk. Kecskeméten csütörtökön ünnepi pompába került a város karácsonyfája, ma pedig az adventi koszorút díszítették fel a főtéren a Kocsis Pál Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai.
Az advent Jézus eljövetelének örömünnepére való várakozás időszaka, melyre minden évben készülünk. Vannak azonban, akik magára adventre is már hosszú napok vagy inkább hónapok óta készültek Kecskeméten. A Kocsis Pál Iskola diákjai és tanárai pénteken a főtér adventi koszorúját is feldíszítették.
Harmincéves fennállását ünnepli a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola. Az egész éven át tartó ünnepléssorozat első eseményére szeptember végén került sor a Hírös Agórában, ezt követően november 5-én, Imre napon rendezték meg közel 200 fő részvételével ünnepi eseményüket a Kocsis Pál iskola dísztermében, ahol a városvezetés is tiszteletét tette.
Országos Őszi Szárazvirág-kötészeti Versenyt tartottak szerdán Kecskeméten, a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolában. Az ország hat virágkötészetet oktató szakképző iskolájából 14 tanuló nevezett a második alkalommal megrendezett versenyre, melyre idén felnőtt virágkötők is adhattak be elkészített versenyfeladatot.
95. évfordulóját ünnepelték meg ma a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolának. A díszes megemlékezésen részt vett a Nemzeti Agrárkamara vármegyei igazgatója, valamint Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő is.
95. évfordulóját ünnepelték meg ma a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskolának. A díszes megemlékezésen részt vett a Nemzeti Agrárkamara vármegyei igazgatója, valamint Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő is.
Az advent a Jézus eljövetelének örömünnepére való várakozás időszaka, melyre minden évben készülünk. Vannak azonban, akik magára adventre is már hosszú napok óta készültek Kecskeméten. Így például a Kocsis Pál Technikum diákjai és vezetése, akik ma (pénteken) délelőtt elkezdték a város fájának és adventi koszorújának díszítését.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Iskola igazgatója és Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Iskola igazgatója beszélget február 19-én, hétfőn este a Kocsis Pál Iskola dísztermében, ahol a leendő elsősök szüleit szeretnék döntésükben segíteni. Az iskolaválasztás pedagógiai, pszichológiai szempontjairól való eszmecserében körüljárják többek között, hogy mire van igazán szüksége egy kisiskolás gyermeknek, mi fejleszti, erősíti őt? Mit adhat az iskola a gyermek- és felnőttkor értékes, boldog életvezetéséhez? Természetesen kiderül majd az is, hogy milyen a „jó suli”. Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat a 17:30-kor kezdődő pódiumbeszélgetésen.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.