Állatbarát hely hírében áll Kecskeméten az a belvárosi pub, ahova egy hete szerdán, késő este lóval tért be a gazdája iszogatni és meccset nézni. Nem egyedül érkezett, háromfős társaság kíséretében és összesen két lóval. Az egyiket be is kívánta vinni magával a sörözőbe, ezt azonban sem a vendégek többsége, sem a kiszolgáló személyzet nem tartotta túl jó ötletnek.

Italozás után nagyon elfáradt egy félegyházi férfi, amíg kipihente magát, lába kélt a pénzének. Szerencsére pár órán belül elfogták a kifosztót a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói.
A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kiskunhalasi sörözőben elfogyasztott italait egy párt által választási kampánycélra készíttetett és osztogatott hamis 10.000 és 20.000 forintos bankjegyekkel fizette ki.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.