Július 11-én 17 órától két kortárs hazai szerző lesz a specialitásairól ismert NANO Kávézó vendége a Lordok Háza belső udvarán található kávézóban, Kecskeméten. Kiss László íróval, a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztőjével és Orcsik Rolanddal, a Szegedi Tudományegyetem Szláv Tanszékén oktató író, költő, műfordítóval beszélget dr. Szolnoky Győző bőrgyógyász szakorvos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának egyetemi docense.
A Nincstelenek Borbély Szilárd csaknem tíz éve távozott, tragikus sorsú kortárs írónk megrázóan valóságos dráma-regénye. A 2013-ban publikált mű a magyar irodalom egyik alapművévé avanzsált, az Év könyvének választották, nem véletlenül. Mégis, nem került be kitörölhetetlenül a köztudatba, ahogy maga az író sem oly módon mint mondjuk egy Esterházy, Nádas vagy Krasznahorkai. A könyv a kívülállásról szól, így hát be is teljesíti sorsát – hogyha hagyjuk. Ami biztos, hogy több ez, mint társadalomrajz, több mint dokumentum. A gyermekkor nyers és velőkig hatoló fájdalma és szikrázó tisztánlátása elevenedik meg a könyv lapjain.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.