Közbiztonsági fórumot rendeztek csütörtök este a műkertvárosi iskolában. Bár csökkenést mutat a bűnözési statisztika, az eseményt megtisztelő polgárok közül többen is megfogalmazták, hogy nagyobb rendőri jelenlétre lenne szükség ebben a városrészben.
Közbiztonsági szempontból nyugodtan, békésen telt a decemberi, ünnepi időszak Kecskeméten, amelyben meghatározó szerepe volt a 2023 nyarán létrejött közbiztonsági fórumnak. A rendvédelmi szakemberekből álló testület mai(kedd) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szervezeten belül létrejött Csillag csoportnak köszönhetően eltűntek a városból az erőszakosan kéregető hajléktalanok is. Volt olyan nap is, amikor egyetlen bűncselekmény bejelentése sem történt Kecskeméten.
Ma tartotta meg soron következő ülését a Kecskeméti Közbiztonsági Fórum. Ezúttal Szemereyné Pataki Klaudia az online és banki csalások ügyét tárta a tagok elé és kérte őket, hogy kiemelten foglalkozzanak a problémával. A megbeszélésen összegezték a leggyakoribb elkövetési módokat, illetve megfogalmazták, hogy a lakosság tájékoztatása kiemelten fontos feladat.
Sikerült visszaszorítani az éjszakai versenyzést a kiskörúton. A közbiztonsági fórum javaslatai alapján megszületett intézkedések meghozták az eredményt. A sebességkorlátozások és a folyamatos ellenőrzések hatására a versenyzők elhagyták a belvárost.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.