A Kecskeméti Sportiskola és a Kunszentmiklósi Birkózók Közössége november 29-én szombaton rendezte meg a Balla József és Bíró Károly Emlékversenyt. Az esemény országos mezőnyt vonzott a Miklóssy János Sportközpontba, a kecskeméti, kiskunfélegyházi és budapesti Honvéd csapatához tartozó gyerekek is megmérkőzhettek itt a diák, serdülő és kadet korosztályokban a szabadfogású küzdelmek során.
Folytatódik a térség egyik legrosszabb állapotban lévő útszakaszának felújítása Kunszentmiklós és Kunadacs között. A műszaki ellenőr pénteken hivatalosan is átadta a munkaterületet, így hamarosan megkezdődhet az aszfaltozás. A beruházás a Magyar Falu Program részeként, európai uniós forrásból valósul meg.
Folytatódik a térség egyik legrosszabb állapotban lévő útszakaszának felújítása Kunszentmiklós és Kunadacs között. A műszaki ellenőr pénteken hivatalosan is átadta a munkaterületet, így hamarosan megkezdődhet az aszfaltozás. A beruházás a Magyar Falu Program részeként, európai uniós forrásból valósul meg.
Egy 23 éves kunszentmiklósi férfi nemcsak ismerősét fenyegette meg pénzért, hanem az elmúlt hónapokban több házba is betört, kerékpárokat és értéktárgyakat vitt el. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
Ezzel a kiáltással rohant oda egy fiú a kunszentmiklósi strand büféjében apjához, aki már csak messziről látta, ahogy autója kikanyarodik a parkolóból.
Az "utolsó parasztfestőnek" nevezett Diószegi Balázs életművéből válogató kamarakiállítás nyílt a Bozsó Gyűjteményben csütörtökön. A megnyitón egyűttal bemutatták a kunszentmiklósi születésű, később Kiskunhalason letelepedett művész festészetét bemutató albumot is.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 26 éves kunszentmiklósi férfinak, akit lopással és jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt három elkövetővel szemben, akik kirabolták az üzleti ajánlatukat elutasító férfit, majd annak szomszédját is.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki légpuskával rálőtt a szomszédasszonyára, csak mert rendszeresen szóvá tette a kutyája utcára szökdösését.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat miatt vádat emelt egy férfival szemben, akinél gépkarabély, pisztolyok, puskák és több mint félezer lőszer került elő.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a tehergépjárművének megrongálását kérte számon egy 12 éves gyermeken, akit emiatt több alkalommal meg is ütött, majd a gyermeket akarata ellenére az autójába való beszállásra utasított.
„Minden fejlődés csak akkor képzelhető el, ha béke van.” Ezt Orbán Balázs mondta csütörtök délután Kunszentmiklóson. A miniszterelnök politikai igazgatója lakossági fórumának megelőző sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a június 9-ei választásokon a legfontosabb kérdés az, hogy milyen álláspontot foglalnak el a háború és a béke ügyében. Dr. Salacz László országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az európai politikusok zöme háborús pszichózisban szenved, és Európa egyre komolyabban sodródik bele egy világégésbe, amit mindenáron el kell kerülni.
Fának ütközött egy személyautó az 5203-as út 33-as kilométerénél, Kunszentmiklós régiójában. A kunszentmiklósi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet.
A Medjugorjei Szűzanya szobrát – a kunszentmiklósi rendőrök gyanúja szerint – ugyanaz a férfi rongálhatta meg májusban, akit a szilveszteri eset miatt múlt héten őrizetbe vettek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.