Címke: Kurenkov Vjacseszláv
2025.03.18

Tárgyalták Kecskemét Gazdasági Programját

Első olvasatban tárgyalták és egyhangúlag elfogadták ma (kedd) délelőtt a szakbizottságok összevont ülés keretében Kecskemét 2025-2030. évekre vonatkozó Gazdasági Programjának munkaanyagát. Az előterjesztést az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. készítette és mutatta be a képviselőknek. A jelenleg több mint 100 oldalas dokumentum meghatározza majd a következő öt évre Kecskemét rövid- és középtávú fejlődési irányait, figyelembe véve a város aktuális helyzetét és kihívásait. A program egyik újdonsága az úgynevezett kompakt város megvalósítása, amelynek keretében városi alközpontokat alakítanak ki, erősítik a városrészek közötti kapcsolatokat, valamint bővítik a lakhatási lehetőségeket.
2025.03.18

Készül Kecskemét ötéves Gazdasági Programja

2023.10.13

A készülő új településrendezési tervet vitatták meg a bizottságok

Kecskemét készülőben lévő új településrendezési tervét vitatták meg péntek reggel a szakbizottságok közös ülésükön a Városháza dísztermében. Öveges László főépítész kiemelte: az egész várost érintő, átfogó, gyakorlatilag új rendezési tervről van szó, melynek kidolgozása több mint egy éve kezdődött meg. Falu György alpolgármester emlékeztetett arra, hogy legutóbb 2002/2003-ban vezettek be ilyen léptékű módosítást a rendezési tervben. A mintegy kétórás ülés végén a téma összetettségére tekintettel a bizottságok úgy döntöttek, hogy a decemberi közgyűlésre halasztják a döntést. Addig további egyeztetések következnek, és a felmerülő javaslatokat beépítik a készülő tervezetbe.