Több mint 30 évet akart visszaugrani az időben Hódi Zsuzsanna, Mi Hazánkos önkormányzati képviselő, aki falut szeretett volna csinálni Hetényből. Azért hívott össze lakossági fórumot, hogy meggyőzze az érdeklődőket arról, hogy Hetény szakadjon el Kecskeméttől. Ehelyett azonban azzal kezdte a gyűlést, hogy felolvasta, mindez miért nem lehetséges. Mivel így nem a kiírt témában folytatódott az ülés, többen csalódottan távoztak.
Lakossági fórumot hívott össze dr. Fekete Gábor alpolgármester a Vacsiközben történt besurranások és a drogosok jelenléte miatt. A rendőrséget képviselő, dr. Patak Sándor, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese nem csupán tájékoztatást adott az eddigi intézkedésekről, hanem megválaszolta a helyiek kérdéseit is. A lakosok komoly aggodalmukat fogalmazták meg a rendezvényen.
Lakossági fórumot tart Király József önkormányzati képviselő a Béke Általános Iskolában november 27-én, szerdán 17:00 órától. A fórumon az Árpádváros és Máriaváros Halasi út és Szent Miklós utca közötti részén élők lakossági problémái kerülnek terítékre.
A Kadafalvára tervezett, méretében és funkciójában is egyedülálló közösségi ház építése volt a fő témája a szerda esti lakossági fórumnak, amelyet Leviczky Cirill, a városrész önkormányzati képviselője hívott össze. A rendezvényen kiderült az is, hogy jövő év elején megkezdi működését a bölcsőde, az óvoda bővítése pedig 2025 második felében indulhat el. Kiderült az is, hogy a Beretvás köz felújítása nem indulhat el, mert az természetvédelmi területet is érint. Egyelőre szintén lekerült a napirendről a felüljárón átvezető kerékpárút terve is, mert arra az autópálya üzemeltető és az állam között létrejött koncessziós szerződés nem ad lehetőséget.
A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási határán belül közlekedő menetrend szerinti helyi autóbuszjáratok tekintetében az alábbi menetrendi változások lépnek életbe 2024. július 22-től (hétfőtől).
A Kecskeméti Közlekedési Központ július 22-étől, jövő hét hétfőtől érvénybe lépő menetrendi változásokra hívta fel utazóközönsége figyelmét a hónap elején. A menetrend módosítások mintegy 23 vonal járatait érintik.
„Minden fejlődés csak akkor képzelhető el, ha béke van.” Ezt Orbán Balázs mondta csütörtök délután Kunszentmiklóson. A miniszterelnök politikai igazgatója lakossági fórumának megelőző sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a június 9-ei választásokon a legfontosabb kérdés az, hogy milyen álláspontot foglalnak el a háború és a béke ügyében. Dr. Salacz László országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az európai politikusok zöme háborús pszichózisban szenved, és Európa egyre komolyabban sodródik bele egy világégésbe, amit mindenáron el kell kerülni.
A Nyíri út Arborétumon túli szakaszának kiszélesítéséről és az azzal kapcsolatos teendőkről, valamint az ott élők lehetőségeiről tartottak tájékoztatót a polgármesteri hivatal fejlesztéspolitikai valamint mérnöki irodájának munkatársai. A beszélgetést a terület önkormányzati képviselője, Dobos József koordinálta.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.