Katonai tiszteletadás mellett fogadták a magyar folyami hadihajózás kiemelkedő alakja, a hetven éve elhunyt Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány és a felesége, Losonczy Edina hamvait a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kecskeméti bázisán ma délelőtt.

2025. január 1-jétől új parancsnok vezeti az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárt. Könczöl Ferenc ezredest, dandárparancsnokot, most eddigi munkásságáról, céljairól és új feladatairól beszélt a Kiemelő c. műsorban.
Elfelejtett hőseink egyikét, a Puma század legsikeresebb vadászpilótáját, a második világháborús hős, vitéz Szentgyörgyi Dezső történeteit eleveníti fel a Láthatatlan ellenség című képregény, mely nemrég látott napvilágot. Pozsgay Gyula, a szerző, Szentgyörgyi Dezső, a kötet főszereplőjének fia, valamint dr. B. Stenge Csaba hadtörténész mutatták be a külföldön is nagy sikert aratott képregénysorozat 3. epizódját ma délelőtt a kecskeméti reptéren. Az eseményen beszédet mondott Bán János kultúráért felelős alpolgármester.
Ezen a héten indította első turnusát a Magyar Honvédség Honvédelmi Tábora. A népszerű táborba 12 éves kortól várták a gyermekeket, hogy megismertessék velük a katonaélet mindennapjait, mindezt játékos versenyfeladatok formájában.

Kiképzési repülést tartanak a kecskeméti repülőbázison, melynek célja, hogy a JAS-39 repülőgépvezetői állomány minden tagját eljuttassák a „combat ready” szintre. Ez azt jelenti, hogy minden körülmények között, minden feladatot végre tudnak hajtani a pilóták, tehát harckész minősítéssel rendelkeznek. Ennek ösztönzéséül a repülőgépvezetők illetményét megemelték.
A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái március 25-27. között az éves kiképzési tervnek megfelelően késő délutáni, esti, éjszakába nyúló repüléseket hajtanak végre.
Kiképzési repülést tartanak a kecskeméti repülőbázison, melynek célja, hogy a JAS-39 repülőgépvezetői állomány minden tagját eljuttassák a „combat ready” szintre. Ez azt jelenti, hogy minden körülmények között, minden feladatot végre tudnak hajtani a pilóták, tehát harckész minősítéssel rendelkeznek. Ennek ösztönzéséül a repülőgépvezetők illetményét megemelték.
Délutáni és esti repüléseket hajtanak végre 2024. február 19-22. 14:00 és 22:00 óra között a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen pilótái. A megszokottól nagyobb zaj- és hanghatás várható Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszaújváros, Orosháza, Békéscsaba, Szigetvár, Nagyatád, Kadarkút, valamint Kaposvár térségében.
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 1. Harcászati "PUMA" Repülőszázada is részt vesz szeptember 29. és október 14. között az Olaszországban megrendezésre kerülő NATO Tiger Meet nemzetközi gyakorlaton. Az eseményre kitelepülő Gripenek egyike speciális dekorációt kapott, melynek bemutatójára ma került sor Kecskeméten.
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen pilótái 2023. szeptember 11-14 között délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre.
Folytatta eddigi remek szereplését a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja a célbaugró világkupa-sorozatban. Az ötödik fordulót Ausztriában rendezték meg, a Salzburghoz közeli Thalgauban.
Augusztus 2-án és 3-án délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen pilótái. A tegnapi eseményen ott volt spotterünk, Berta László is, aki remek képeket készített.
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.