A MÁV befejezte az elmúlt időszak legnagyobb műszaki felújítását a Keleti pályaudvaron, ahol augusztus 25-től éjjel-nappal és hétvégén is dolgoztak a szakemberek. Vasárnaptól visszatér a megszokott élet a történelmi főépület csarnokába és peronjaira. A munkagépek helyett ismét a személyszállító vonatok veszik birtokba a pályahálózatot, amelyek újra a Keletiig közlekedhetnek, nem csupán az ideiglenes végállomásokig és átszállópontokig.
Augusztus 25-től életbe lépett a KeKo új menetrendje. Ezzel együtt új megállóhelyek és új indulási és érkezési időpontok léptek életbe. Többek között erről beszélgettünk Hári Ernővel, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezető igazgatójával a Kiemelő stúdiójában.
Új megállóhely kerül forgalomba helyezésre a Csabay Géza körúton, a Kecskeméti Fürdő elnevezésű megállóhely ellenoldalán, szintén Kecskeméti Fürdő néven. Erről tájékoztat a Kecskeméti Közlekedési Központ. A KEKO arról is hírt adott, hogy szintén új megállóhely kerül forgalomba a Mercedes úton.
A mai napon vette kezdetét a három napos Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé, amely egészen vasárnapig tart. A mai napon a menetrend szerinti hajtányjáratokat közlekedtették a teljes vasútvonalon, valamint este az Ősök napja eseményre is biztosítottak eljutási lehetőséget.
A Működő Város Bizottság jóváhagyásával július 1-től módosítja a helyi buszok menetrendjét a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. Az egyik újdonság az éjszaki járatok bevezetése lesz augusztus 31-ig pénteken és szombaton próba jelleggel.

Lesznek változások az eddigiektől eltérően, és továbbiak is életbe lépnek majd a 2026-27-es szezontól, olvasható a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét honlapján. A 2025-26-os szezon legfontosabb változása, hogy legalább két hazai nevelésű játékosnak mindig a pályán kell tartózkodnia és maximum 5 légiós nevezhető.

A mai naptól fogva a Rózsakert előtti buszmegállót is használhatják az utasok. Bár ez egy teljesen új megálló, a menetidőben nem történik változás. Egy átnevezésre azonban szükség volt: az eddig „Katona Gimnázium" néven futó megálló mostantól „Petőfi Sándor utca" néven szerepel a menetrendekben, az új pedig megkapta a „Katona Gimnázium" nevet az iskola közelsége miatt.

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. előzetes tájékoztatása szerint augusztus 26., hétfőtől bevezetésre kerül az iskolai előadási napokon megszokott menetrend. Eszerint a mai naptól kezdődően a "tanév tartama alatt munkanapokon" közlekedési naptípus szerint közlekednek az autóbuszok Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási határán belül.

Az előttünk álló hosszú hétvégén és az ünnepen várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-START figyeli az utasforgalmat, és ha kell, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
Az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé időpontja egybeesik a Kurultáj rendezvénnyel, így a már megszokott napközbeni Jakabszállás - Bugac felső és Jakabszállás - Kiskunmajsa járatokon felül Bugac felső és Kecskemét között is indulnak menetrend szerinti járatok, segítve ezzel a Kurultájra való el- és hazajutást.

A Kecskeméti Kisvasút Napját minden év augusztusának második szombatján ünneplik. Az idei időpont augusztus 10-re esik, azonban rendhagyó módon háromnapos programsorozattal készülnek a szervezők.
2024. augusztus 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé. A kisvasúti nap hétvégéjén, augusztus 9-én, 10-én és 11-én is menetrend szerinti közlekedés lesz a kisvasút teljes vonalán Kecskemét – Jakabszállás – Bugac – Kiskunmajsa között.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.