Hosszasan tárgyalta kedden a Működő Város Bizottság Kecskemét régóta várt közlekedési koncepcióját, amely megoldást vázol fel a belváros forgalmi rendjére és a parkolás gondok enyhítésére. A képviselők e mellett prezentáción keretében ismerhették meg a város Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervét is. A program jelentősen növelni a város belterületein a zöldfelületek arányát.

Az október 2-i közgyűlési döntés értelmében további felülvizsgálatot rendeltek el a Kecskemét Bethlenvárosrész egyes utcáinak egyirányúsítására irányuló határozat tekintetében. A Működő Város Bizottság ezirányú határozata nem került visszavonásra, a városrészben jelenleg fennálló és jövőben előforduló forgalmi viszonyainak további vizsgálata vált indokolttá.
Október elseje az idősek világnapja. Ezen a napon világszerte a szépkorúakat ünneplik és felhívják a figyelmet arra, milyen fontos szerepet töltenek be a közösségeinkben. Kecskeméten, az Őszirózsa Gondozóházban is ünnepélyes műsorral köszöntötték az időseket, ahol nemcsak a megbecsülés szavai hangzottak el, hanem a közösség ereje is középpontba került.
A Működő Város Bizottság mai ülésén 11 napirendi pontot tárgyalt, melyből kettőt zárt ülésen. Egyeztettek a bizottság tagjai többek között a közúti forgalomszabályozásról, a Kecskeméti Városüzemeltetés kibővített feladatköréről, a közterületek fenntartásának, gondozásának településképi szempontjairól, valamint a KeKo kísérleti jelleggel bevezetendő autóbuszjáratáról és új autóbusz-beszerzésekről.
A Működő Város Bizottsága mai ülésén 11 napirendi pontot tárgyalt, melyből kettőt zárt ülésen. Egyeztettek a bizottság tagjai többek között a közúti forgalomszabályozásról, a Kecskeméti Városüzemeltetés kibővített feladatköréről, a közterületek fenntartásának, gondozásának településképi szempontjairól, a kecskeméti piac intézményvezetői pályázatának elbírálására létrehozandó szakértői bizottság tagjairól valamint a KeKo kísérleti jelleggel bevezetendő autóbuszjáratáról és új autóbuszbeszerzésekről.
A Működő Város Bizottság mai ülésén 11 napirendi pontot tárgyalt, melyből kettőt zárt ülésen. Egyeztettek a bizottság tagjai többek között a közúti forgalomszabályozásról, a Kecskeméti Városüzemeltetés kibővített feladatköréről, a közterületek fenntartásának, gondozásának településképi szempontjairól, valamint a KeKo kísérleti jelleggel bevezetendő autóbuszjáratáról és új autóbusz-beszerzésekről.
Ezen a héten zajlik a Jókai utca útburkolati jeleinek felfrissítése. A munka vasárnap éjjel kezdődött, mivel a forgalmas utakon az éjszakai festést preferálja a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. Az igényt a lakók jelentették Riczu Péternek, a Működő Város Bizottság tagjának, aki pedig Dr. Fekete Gábor alpolgármesternek és a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. irányába szólt, hogy szükség van a festésre.
Több utcát is érintő egyirányúsítás indult Kecskemét belvárosában július elsején. A Működő Város Bizottság döntése értelmében három időpontban lépnek hatályba az egyirányú forgalmú utak, július 1-től négy, július 14-től egy és augusztus 5-től tizenegy utca forgalmi rendje változik.
A közvilágítás fejlesztése mellett a kecskeméti vasútállomás felújításával is foglalkozott tegnap a Működő Város Bizottság. Az ülésen kiderült, hogy már zajlik a tervező munka.
A közvilágítás fejlesztése mellett a kecskeméti vasútállomás felújításával is foglalkozott tegnap a Működő Város Bizottság. Az ülésen kiderült, hogy már zajlik a tervező munka.
Közel 1.3 milliárdos közvilágítás fejlesztésre készül Kecskemét. Bár a részletek kidolgozása még folyamatban van, a Működő Város Bizottság keddi ülésén elhangzottak szerint, néhány éven belül mintegy 6000 köztéri lámpa cseréjére kerülne sor a városban.
Megszavazta a Működő Város Bizottság, hogy a Görbe utcáról ne lehessen balra kanyarodni a Ceglédi útra. Erre azért van szükség, hogy megszűnjön az a jogszabálysértő gyakorlat, mely szerint a sofőrök a lakóövezetet, azon belül is a Palota, valamint a Görbe utcát használják arra, hogy rá tudjanak egyszerűen kanyarodni a Ceglédi útra, majd a Vaspálya utcára. Dr. Tóth Szilárd, a terület lmp-s önkormányzati képviselője szerint fenn kell tartani a jelenlegi közlekedési rendet a lakóövezetben.
Megszavazta a Működő Város Bizottság, hogy a Görbe utcáról ne lehessen balra kanyarodni a Ceglédi útra. Erre azért van szükség, hogy megszűnjön az a jogszabálysértő gyakorlat, mely szerint a sofőrök a lakóövezetet, azon belül is a Palota, valamint a Görbe utcát használják arra, hogy rá tudjanak egyszerűen kanyarodni a Ceglédi útra, majd a Vaspálya utcára. Dr. Tóth Szilárd, a terület LMP-s önkormányza
Rekord hosszúságú, közel négy órás ülést tartott ma(kedd) a Működő Város Bizottság. A testület hosszasan foglalkozott forgalomszabályozással kapcsolatos kérdésekkel, de szóba került új helyi buszvonalak illetve pénteken és szombaton éjszakai járatok bevezetése is.
Beszámolót hallgatott meg a Működő Város Bizottság a Kecskeméti Rendőrkapitányság, valamint a Kecskeméti Tűzoltóparancsnokság 2024-es tevékenységéről. De a testület napirendjén szerepelt egy lakossági útépítés több mint 13 millió forintos önkormányzati támogatása is.
Beszámolót hallgatott meg a Működő Város Bizottság a kecskeméti rendőrkapitányság, valamint a kecskeméti tűzoltó-parancsnokság 2024-es tevékenységéről. De a testület napirendjén szerepelt egy lakossági útépítés több mint 13 millió forintos önkormányzati támogatása is.
Beszámolt terveiről a Működő Város Bizottság mai ülésén Gama-Kovács Gábor, aki június elsejétől lesz a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője. A testület e mellett hosszasan foglakozott a Bethlen körút – Rákóczi utca – Wesselényi-Budai utca – Kaszap utca által határolt térség májustól életbe lépő új forgalmi rendjével valamint a helyi polgárőr szervezetek idei támogatásával.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.