„Gondoljunk ma az ápolókra!” címmel a MEDrigál Kórus adott hangversenyt péntek este az evangélikus templomban. Igen változatos műsorban gyönyörködhettek mindazok, akik az ápolókat köszöntő programra ellátogattak: madrigálokat, romantikus kórusműveket, kortárs zeneszerzők darabjait, illetve filmzenéket is énekelt a megyei kórház Szabó Sándor vezette énekkara, zongorán közreműködött Bóka Mária.
Megalakulásuk 10. évfordulója alkalmából péntek este az evangélikus templomban ünnepi koncertet rendezett a MEDrigál Kórus. Az együttes 2014 februárjában tartotta meg első közös próbáját, azóta Szabó Sándor vezetésével számos kórházi rendezvényen léptek már fel, emellett Gödtől Ballószögön és Kecskeméten át Jánoshalmáig több településen is szerepeltek. A jubileumi hangversenyen – amelyen zongorakísérőként Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet volt a segítőjük – a tagok legkedveltebb kórusműveit szólaltatták meg. A szép számban megjelent zeneszeretők igazi öröméneklésnek lehettek tanúi, a MEDrigál Kórus és vendégeik, a Berta István vezette Lajosmizsei Városi Kamarakórus énekeikkel bizonyították Kodály Zoltán szavainak igazságát: „A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”
Anyukák, apukák, leendő szülők és legnagyobb örömünkre nagyszülők is lelkesen figyeltelek és tanultak szombaton a Malom Központ workshop termében megrendezett Malom Egészségnapok rendezvényen. A programsorozat első állomásának témája a csecsemő elsősegély és újraélesztés volt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.