Címke: oktatás
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.05.08

Nemzetközi Hét Neumann Egyetem

Tizenegy ország tizenhárom partnerintézményének képviselői látogattak el a Neumann János Egyetem által harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi hétre, hogy tapasztalatot cseréljenek és tovább építsék az együttműködést.
2025.05.01

Varga-Bajusz Veronika: mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát a következő hetekben

Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni - ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának csütörtöki adásában.
2025.04.29

Kecskeméti Városmenedzsment Akadémia: a közszféra ismerete bármilyen életpályán hasznos lehet

Néhány napja elindult a jelentkezés a Kecskeméti Városmenedzsment Akadémia karrierprogramra. A helyi önkormányzat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által közösen útjára indított közigazgatási karrierprogram felsőoktatási hallgatóknak és fiatal diplomásoknak kínál hasznos ismereteket a helyi önkormányzat működéséről, a legjobbakat pedig akár álláslehetőség is várja.
2025.03.06

Bett Show 2025: Mit hoz a jövő az oktatásban?

A Digitális Tudásközpont adott helyszínt csütörtök délután annak az előadásnak, melynek témáját az idei, Londonban megrendezésre került Bett Show szolgáltatta. Mit hoz a jövő az oktatásban? - ezt járta körbe Horváth Ádám digitális oktatási szakértő előadása, középpontban a mesterséges intelligenciával.
2025.01.09

Fontos januári dátumok az oktatás területén

Január 6-a volt a téli szünet utáni első tanítási nap, ami megkezdte az oktatás területén fontos januári dátumok sorát. Jelentős napok lesznek az év első hónapjában, melyeket észben kell tartani a keresztféléves felvételizőknek, a középiskolákba készülőknek de még a tankötelezettségre jogosult kisgyermekek szüleinek is, mindezekről segítségül készítettünk egy összeállítást.
2024.10.16

Leendő elsősök szüleinek tárta ki kapuit a Mátyás iskola

Leendő elsősök szüleit várta a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola bemutató órákkal kedden és szerdán. A beiskolázási program keretén belül az iskola betekintést nyújtott matematika, magyar irodalom és nyelvtan mellett angol nyelv, angol kommunikáció és angol környezetismereti tanórákba. Emellett kötetlen beszélgetésre is lehetőség volt az iskola igazgatójával és igazgatóhelyettesével.
2024.10.16

Leendő elsősök szüleinek tárta ki kapuit a Corvin Mátyás Iskola

Leendő elsősök szüleit várta a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola bemutató órákkal kedden és szerdán. A beiskolázási program keretén belül az iskola betekintést nyújtott matematika, magyar irodalom és nyelvtan mellett angol nyelv, angol kommunikáció és angol környezetismereti tanórákba. Emellett kötetlen beszélgetésre is lehetőség volt az iskola igazgatójával és igazgatóhelyettesével.
2024.09.03

Csak oktatásra lehet használni a telefonokat az iskolákban - De hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Az idei tanévtől életbe lépett rendelet szerint az iskolákban a mobileszközök használata kifejezetten az oktatói tervezett és irányított tevékenységekre korlátozódhat. A tanítási időben a diákok csakis akkor használhatják eszközeiket, amikor az a tananyaghoz kapcsolódik és a tanár ezt kifejezetten kéri vagy engedélyezi. Az új szabályozás célja, hogy egyensúly legyen a digitális eszközök oktatási célú használata és a figyelemelvonás minimalizálása között.
2024.04.07

Négy új helyszínen mutatják be a vizes élőhelyek természeti értékeit

A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.