A mai vendég Pál Attila színművész, aki a nyáron értesült róla, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja lett. Vele beszélgetünk az elismerésről és új szerepeiről.
Pál Attila a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja lett. Ezt Cseke Péter a teátrum direktora jelentette be az évadzáró társulati ülésen. Közel negyven év munkájának az elismerése ez a cím, Pál Attila ugyanis 1986-ban lett a társulat tagja.
Sokan nem is tudják, hogy Pál Attila nem Kecskeméten született, hiszen ma már ezer szállal kötődik a színművész a hírös városhoz. Hamarosan éppen kereken negyven esztendeje lesz, hogy először belépett a színház ajtaján, és bár csupán egy évre tervezte, hogy ide költözik, de végül igazi otthonra talált Kecskeméten. Az évad vége egy különleges meglepetést tartogatott számára, ugyanis a társulat örökös tagja lett.
Idén is a közönség választhatta ki azt a nyolc művészt, akik a Halhatatlanok Társulatának új tagjai lehetnek. Köztük van Barta Dóra, Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas magyar táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója. A díjazottak lábnyomát szeptember 13-án 14 órakor helyezik majd el az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán.
Már lehet szavazni a Halhatatlanok Társulatának új tagjaira. A jelölt színészek, színésznők, operaénekesek és táncművészek közül kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata. A táncművészek kategória egyik jelöltje Barta Dóra.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.