Duplájára emelkedhet a díjmentes készpénzfelvétel határa – erről döntött a Parlament Gazdasági Bizottsága. A törvénymódosítási javaslat értelmében a jelenlegi, havi 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételi keretet 300 ezer forintra emelnék — két alkalomra bontva.
Ülésnapokról történő kitiltással és tiszteletdíj-csökkentéssel szankcionálta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pride betiltása elleni, az eddigi legsúlyosabb parlamenti rendbontást elkövető képviselőket - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel. Öt momentumos és egy független képviselő összesen több mint 82 millió forintos pénzbírságot kapott - derül ki a házelnöki határozatból.
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. Tisztségét március ötödikétől tölti be.
Az Országgyűlés december 13-án elfogadta az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, mely tartalmazza ezt a szabályt is. A transzparencia elősegítése érdekében tavaly év elején lépett életbe az a szabály, hogy - bizonyos kivételektől eltekintve - a pénzben kikötött haszonbért kizárólag banki átutalással vagy belföldi postautalvánnyal lehet megfizetni. A haszonbérleteknél már ekkor megszűnt a készpénzes […]
„Folytatódni fog a Kada Elek Technikum fejlesztése, illetve megvan a szükséges forrás az Izsáki út első ütemének felújítására is.” Ezt dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő közölte, miután július 7-én elfogadta a Parlament Magyarország 2024-es központi költségvetését. Dr. Salacz László országgyűlési képviselő pedig elmondta, hogy azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért az ország, továbbra is megtartják.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.