Jelentős források jutnak Kecskemétnek Magyarország 2024-es költségvetéséből

2023. 07. 10., 15:22
„Folytatódni fog a Kada Elek Technikum fejlesztése, illetve megvan a szükséges forrás az Izsáki út első ütemének felújítására is.” Ezt dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő közölte, miután július 7-én elfogadta a Parlament Magyarország 2024-es központi költségvetését. Dr. Salacz László országgyűlési képviselő pedig elmondta, hogy azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért az ország, továbbra is megtartják.
Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő

– Ez a védelem költségvetése. A két legnagyobb tétele a büdzsének a honvédelem és a rezsivédelem – mondta dr. Szeberényi Gyula Tamás a Kecskeméti Televíziónak, miután július 7-én elfogadta a Parlament Magyarország 2024-es központi költségvetését. Az országgyűlési képviselő kiemelte, a háború miatt a honvédelmi kiadások el fogják érni a GDP 2%-át, ami egyébként NATO elvárás is. A rezsivédelmet pedig fenntartja továbbra is a kormány, ami szintén a magyar emberek biztonságát szolgálja.

Három százalék alá kell szorítani a költségvetési hiányt. A koronavírus járvány és az azt követő gazdasági problémák miatt az Európai Unió minden tagállamában engedélyezték, hogy ez magasabb legyen, hiszen így tudtunk élénkíteni, és így tudtuk elkerülni a válságot. Azonban most vissza kell térnünk a szigorú költségvetési politikához. Négy százalékos GDP-növekedéssel számolunk, azzal, hogy ha a GDP-növekedés ezt meghaladja, akkor azt a hiány csökkentésére kell fordítani. Tehát ha még jobb lesz a gazdaság teljesítménye, akkor a hiányt még alacsonyabbra kell szorítanunk
— magyarázta dr. Szeberényi Gyula Tamás.

Magyarország 2024-es központi költségvetéséből Kecskemétnek is jut.

Ami jó hír, hogy a Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának a fejlesztése folytatódni fog a jövő évben is, és megvan a szükséges forrás arra, hogy az Izsáki út első üteme, tehát a Vízmű utcáig terjedő szakasz elkészüljön. De természetes lesznek egyéb infrastrukturális fejlesztések is
— mondta az országgyűlési képviselő.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás hozzátette: a baloldalnak más elképzelése van Magyarország jövőjét illetően, ami meg is jelent a költségvetési vitában.

– A legnagyobb, visszatérő problémájuk az, hogy miért fogadjuk el az őszi ülésszak előtt, tehát a tavaszi ülésszak végén a költségvetést. Álláspontjuk szerint ez nagyon sok bizonytalanságot okoz, mert nem vagyunk ilyenkor még a tényszámok birtokában. A kormány álláspontja viszont az, hogy a korai költségvetés segíti nemcsak a lakosság, hanem a gazdasági szereplők felkészülését is a következő gazdasági évre – fogalmazott.

Ha pedig az Országgyűlés elfogadja a költségvetést előző év nyarán, az önkormányzatok is, így Kecskemét is meg tudja vitatni a sajátját, így a város január elsejétől már saját büdzsével rendelkezik.

A nyugdíjszerű kiadások a költségvetés legnagyobb tételeit adják, kiegészülve a 13. havi nyugdíjjal, ami jövőre is járni fog. A 2024-es nyugdíj követni fogja az inflációt, valamint betervezték a nyugdíjprémiumot is.

A szomszédunkban zajló orosz-ukrán háború, illetve az erre válaszként adott szankciós politika negatívan érintette egész Európa, így Magyarország gazdasági helyzetét és költségvetését is
— hangoztatta dr. Salacz László országgyűlési képviselő a Kecskeméti Televíziónak.

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő

Kiemelte: azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért az ország, továbbra is megtartják.

Itt elsősorban gondolok a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a családtámogatási rendszer fenntartására, a munkahelyek megőrzésére és a rezsicsökkentés biztosítására, hiszen ezek jelentik a családok részére, a magyar emberek részére azt a biztonságot, ami ebben a bizonytalan európai gazdasági és politikai helyzetben nagy érték
— fogalmazott dr. Salacz László.

Hangsúlyozta: azt tűzték ki célul, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, és minden jel arra utal, hogy sikerülni fog elérni a 6 százalékos mértéket.