Ismét sikeres eredményeket ért el a Kecskeméti Törvényszék. 2024-ben a befejezett ügyek száma 57 475 volt, amely újabb 1 százalékos növekedést jelent. Ezt az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese mondta el a törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
Sikerrel vette a növekvő számú ügyek kezelését a Kecskeméti Törvényszék, hiszen 2023-ban 57 027 ügyet fejeztek be, 8,4 százalékkal többet az előző évinél - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Kecskeméten, a törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Miközben a Kecskeméti Törvényszéket a legnagyobb létszámú bíróságok között tartják számon – Budapestet nem számítva országos összehasonlításban az első három között jegyzik –, teljesítménye alapján még méretből adódó helyzeténél is előkelőbb helyet foglal el – emelte ki a ma (csütörtökön) megrendezett megyei összbírói értekezlet alkalmával dr. Tóth Áron László, az Országos Bírói Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője Kecskeméten.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.