Tavaly jelentősen csökkent az ügyhátralék a Kecskeméti Törvényszéken

2023. 05. 11., 15:37
Miközben a Kecskeméti Törvényszéket a legnagyobb létszámú bíróságok között tartják számon – Budapestet nem számítva országos összehasonlításban az első három között jegyzik –, teljesítménye alapján még méretből adódó helyzeténél is előkelőbb helyet foglal el – emelte ki a ma (csütörtökön) megrendezett megyei összbírói értekezlet alkalmával dr. Tóth Áron László, az Országos Bírói Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője Kecskeméten.
Fotó: Varga Petra
A galéria 14 képet tartalmaz

Összbírói értekezletet rendeztek május 11-én a Kecskeméti Törvényszéken, ahol dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke ismertette a törvényszék és az illetékességi területén található helyi bíróságok működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről elkészített 2022. évi beszámolót az intézmény teljes bírói testülete előtt.

A konferenciát megelőzően az elnök és dr. Tóth Áron László, az Országos Bírói Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője sajtótájékoztatót tartott a tavalyi év legfontosabb tényeiről.

Dr. Tóth Áron László hangsúlyozta: létszámát és ügyforgalmát tekintve az egyik legnagyobb vidéki törvényszék a kecskeméti, nagyszámú lakosságot és nagy területet szolgál ki, a vármegyében hét járásbíróság is működik. Érdekességként elmondta, hogy a kiemelkedően sok munka mellett a Kecskeméti Törvényszék egy különleges sajátossággal is rendelkezik: területén viszonylag sok az úgynevezett „nehéz megítélésű büntetőügy”.

– Egy büntetőjogász körökben bevett szólás-mondás szerint viszonylag találékonyak a megyei elkövetők, ugyanis az új elkövetési magatartások, elsősorban a gazdasági bűncselekmények tekintetében itt jelennek meg először. Ezért is különösen nehéz az itt dolgozó büntető bírák dolga, s emellett is nagyon jó teljesítenek
— emelte ki a főosztályvezető.

 Az ügyforgalommal kapcsolatban elmondta, hogy a Kecskeméti Törvényszék 2022-ben több ügyet fejezett be, mint amennyi érkezett, vagyis csökkentette az ügyhátralékot. Ez az egyre gyorsuló ítélkezés jele, amit az is alátámaszt, hogy a Kecskeméti Törvényszékre érkező ügyek több mint 90 százaléka egy éven belül megoldódik.

Dr. Tóth Áron László szerint fontos mutatószám, hogy az ügyfelek mennyiben fogadják el a bíróság ítéletét, ami az elsőfokú döntések jogerőre emelkedésben látható.

– A Kecskeméti Törvényszéken kijelenthető, hogy az országos átlagnál minden ügyszakban magasabb a jogerőre emelkedés, itt kiemelném a járásbíróságok polgári ügyszakát – ahol egyébként a legtöbb ügy van –, itt az elsőfokú ítéletek 93,3 százaléka első fokon jogerőre emelkedik – hívta fel a figyelmet a főosztályvezető. Hozzátette: a nagyobb volumenű polgári ügyek esetében a törvényszéken ez a mutatószám 87,6 százalék.

Dr. Tóth Áron László a bíróságok munkakörülményeinek javításáról elmondta, hogy az elmúlt évben 30 millió forint értékben történtek kisebb-nagyobb felújítások, illetve egyre nagyobb körben terjednek el a digitális megoldások: 2022-ben 1.807 alkalommal tartottak személyes jelenlét nélküli, úgynevezett távmeghallgatást a vármegye bíróságai, ami jelentős költségmegtakarítással járt.

Dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke úgy kezdte tájékoztatóját, hogy amit a tavalyi évben elterveztek, az alapvetően meg is valósult.

Kiemelte: a tavalyi 52.544 ügyet számláló forgalmuk 3 ezres visszaesést mutat ugyan az előző évhez képest, de ez a bírói munkát nem érintette. A csökkenés ugyanis elsősorban a szabálysértési nem peres ügyekben történt. A változás nagyrészt a pandémiával kapcsolatos ügyek visszaesésével magyarázható.

Ezzel párhuzamosan a nagyobb munkaigényű peres ügyek száma növekedett. A kérdésben megoldandó feladatott jelentett a törvényszéknek a háromtagú bírói tanácsok hatékony működésének biztosítása, vagyis a megfelelő számú és szakterületű bírók munkájának koordinálása a peres ügyekben. – Ennek érdekében az Országos Bírói Hivatal elnökével, és az általa létrehozott létszámgazdálkodási kabinettel egyeztetve három törvényszéki bírói állás létesül majd idén – mondta dr. Husek Dániel. Mint rámutatott, így lehetőségük nyílik a háromtagú tanácsok átszervezésére, azzal a céllal, hogy a tapasztalt elsőfokú bírák ne egymás ügyeiben legyenek jelen a tárgyalóteremben, ezáltal is növelve a hatékony ítélkezést.

Az időszerűségi mutatók is kiemelkedőek

A járásbíróságokon a büntető peres ügyek 80,6 százaléka, a polgári perek 87,3 százaléka, törvényszéki első fokon a büntető peres ügyek 80,2 százaléka, polgári és gazdasági ügyekben pedig 87,6 százaléka egy éven belül fejeződött be. Törvényszéki másodfokon a büntető peres ügyek 80,9 százaléka, a polgári peres ügyeknek pedig több mint 90 százaléka 6 hónapon belül befejeződött. Ezek a mutatók az előző évhez képest tovább javultak.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a ítéletek megalapozottsága terén sikerült nagyon komoly eredményeket elérniük minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban. Jelentősen csökkent ugyanis a megfellebbezett és hatályon kívül helyezett ítéletek száma, polgári és büntető ügyszakban is csupán egy ilyen eset fordult elő az elmúlt évben.

Célkitűzéseik közül fő fókuszként beszélt az öt éven túl folyamatban lévő ügyek kezeléséről. – Úgy gondolom, hogy az eszközrendszer adott, komoly szakmai mentorálással rendelkezünk, a bírák tapasztaltabb kollégákhoz, szakmai vezetőkhöz fordulhatnak, a bírói függetlenség maximális tiszteletben tartása mellett. Ezzel együtt egy következetes és szigorú igazgatási ellenőrzés is zajlik nálunk; ahol már egy ügy elhúzódó szakban van, az igazgatási vezetők, a szakmai vezetők is fokozottan figyelemmel kísérik a folyamatokat. A megoldás elérése a bíró kollégák számára is elsődleges célkitűzés.

Összességében tehát az ügyforgalom, a megalapozottság és az időszerűség statisztikai mutatóiban is sikerült pozitív előrelépéseket tenni 2022-ben a Kecskeméti Törvényszéken.

Az embercsempész-ügyek jelentős aránya

Dr. Husek Dániel kitért arra, hogy 2021-2022 óta jelentős számban érkeznek embercsempészéssel kapcsolatos ügyek a Kecskeméti Törvényszékre. Először is a nyomozási bíráknak van velük dolga, mert lakhely híján többnyire letartóztatják a gyanúsítottakat. 2022-ben az ezres nagyságrendű letartóztatási ügyből négyszáz az embercsempészekhez kapcsolódott. Az elnök elmondta: határ menti vármegyeként továbbra is számítani kell ezeknek az ügyeknek a jelentkezésére.