A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel a Bács-Kiskun vármegyei Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.
Földradarral keresték ma a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai a Homoki kápolnát a belvárosban, ez lehet ugyanis Kecskemét legrégebbi építménye. A szakemberek szerint már az Árpád-korban, vagyis az 1100-as, 1200-as években is egy jelentős hely volt Kecskemét, de sajnos nem maradtak fent épített emlékek ebből az időszakból. Az eredmények napokon belül megérkeznek.
Szenzációs felfedezést tettek a kecskeméti régészek. A szakemberek egy szkíta kori temetőre bukkantak, melyre Bács-Kiskun vármegyében 60 éve nem volt példa. A lelőhely értékét növeli a változatos temetkezési szokások megjelenése, valamint a maradványok sokszínűsége.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.