Győrben kezdett el futsalozni, majd Szombathelyen, a Haladásban többször is bajnok és kupagyőztes lett Kovács Máté. A 23 éves védekező, hátsó posztos játékos a 2025-26-os szezonban az SG Kecskemét Futsal kötelékét erősíti.
Az SG Kecskemét Futsalban folytatja pályafutását a 24 éves Juhász Donát, aki nemrég tért vissza Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A 24 esztendős futsaljátékos a budaörsi Aramisban pallérozódott, és a korosztályos válogatottakban is többször magára húzhatta a címeres mezt.
Július 24-én, csütörtökön toborzó edzést tart az SG Kecskemét Futsal. A Katona József Gimnázium tornacsarnokában zajló nyílt edzésre az U7 és U9 korosztályt várják.
Becsület és tisztesség. Ez két önmagában a mai világban keveset jelentő, ám számunkra mégis fontos fogalom az, ami minket a szombati, harmadik döntőbeli összecsapáson fog vezérelni – ezzel a címmel jelent meg a sorsdöntő mérkőzésre készülő SG Kecskemét Futsal beharangozója az együttes hivatalos honlapján. Szombaton Veszprémben kerül sor a következő összecsapásra, ahol a végkimeneteltől függően akár már a magasba is emelheti a házigazda a bajnoki trófeát.

A szombathelyi siker után pénteken újabb derbi vár az SG Kecskemét Futsal csapatára. Az utóbbi időben jelentős átalakuláson átesett Veszprém otthonában lépnek pályára a kék oroszlánok.
Több játékosra sem számíthatott a kecskeméti stáb a 2025-ös esztendő első bajnoki összecsapásán a Berettyóújfalu ellen. A hírös városiak ennek ellenére is domináltak, és végül meggyőző sikert arattak. Győzelmükkel továbbra is a tabella 2. helyén állnak.

A 2024-es naptári év utolsó éles bevetésére utazik pénteken az SG Kecskemét Futsal. Az úticél ismét Debrecen lesz, ám most kupameccsen kell bizonyítania a kék oroszlánoknak.
A férfi Futsal A-válogatott edzőtáborozáson és nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2024. október 1. és 6. között Sárváron és Szombathelyen.
Ünnepi pillanatok előzték meg a péntek délutáni SG Kecskemét Futsal- Aramis SE mérkőzést. A futsal NB I-es bajnoki évad nyitómeccse előtt vehette át Kajtár Mátyás, a ScoreGoal játékosa a szezon felfedezettje díjat. Az ifjú tehetséget Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is köszöntötte a meccs előtti percekben.

A bajnoki döntő második felvonása következik május 20-án, hétfőn 20.15-kor a Messzi István Sportcsarnokban. A kék oroszlánok pénteken nagy diadalt arattak, ám mindez akkor fog sokat érni, ha hazai pályán is felül tudnak kerekedni a címvédő Haladáson.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.