Pénteken délután Kossuth-díjat vehetett át Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió alapító igazgatója. A magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át az Országház kupolacsarnokában március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából.

Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök a közmédia csatornáin csütörtök este mondott karácsonyi beszédében, amelyben példaadónak nevezte a magyarok béke melletti kiállását, és egy egészségesebb, békésebb nemzetet kívánt 2025-re.
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. Tisztségét március ötödikétől tölti be.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.