A 2025-ös Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a DIGIC LEGJOBB MAGYAR ANIMÁCIÓS FILM-nek járó különdíját Szoboszlay Eszter rendező kapta TALÁLKOZÁS című filmjéért. Az Országos Diákzsűri a LEGJOBB MAGYAR GYEREK RÖVIDFILM díját a Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezésében készült BOLDIMO HEGEDŰJE című epizódnak ítélte a Cigánymesék sorozatból.
Május 29-én, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kísérő programjaként a Kápolna Galériában Alma a fájától címmel megnyílt a négy Szoboszlay kiállítása. Szoboszlay Péter, 88. életévében járó Balázs Béla díjas filmrendező és három gyermeke, ifjabb Péter, András és Eszter közösen állította ki igen változatos, elsősorban grafikára épülő munkáit. Az ötlet 2022-ben pattant ki András fejéből, és még abban az évben megrendezték az Alma a fájától című családi kiállítást a fővárosi Próféta Galériában. Most a KAFF meghívására, a tárlat alkalomhoz igazított, kibővített változata került a közönség elé.
Január 31-én nyílt meg a KERT című, Kondor Béla Művészeti Tagozat pályázatának kiállítása, a Hírös Agórában. A Kecskeméti SzC Kandó Kálmán Technikum Kondor Béla Művészeti Tagozata 7. alkalommal hirdette meg képzőművészeti pályázatát az általános iskolák 6., 7., 8. osztályosai számára. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Szoboszlay Eszterrel, a Kandó Kálmán Technikum Művészeti Tagozat művésztanárával.
Január 31-én nyílt meg a KERT című, Kondor Béla Művészeti Tagozat pályázatának kiállítása, a Hírös Agórában. A Kecskeméti SzC Kandó Kálmán Technikum Kondor Béla Művészeti Tagozata 7. alkalommal hirdette meg képzőművészeti pályázatát az általános iskolák 6., 7., 8. osztályosai számára. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Szoboszlay Eszterrel, a Kandó Kálmán Technikum Művészeti Tagozat művésztanárával.
Több mint 95 felsős diák szebbnél szebb alkotásából nyílt kiállítás pénteken délután a Hirös Agóra aulájában. A Kondor Béla Művészeti Tagozat pályázatára beérkezett alkotások témája az idei évben a kert volt. Változatos technikákkal mutatták be a diákok, milyen is számukra egy zöldellő udvar egy park vagy éppen egy zöldségeskert.
A Cinemira Nemzetközi Gyerek és Ifjúsági Filmfesztivál keretében megrendezett Junior Pitch Fórumon két Arany Mókus-díjat is kapott Szoboszlay Eszter kecskeméti animációs filmrendező. A filmkészítő a Találkozások című film ötletével a szakmai, illetve a gyermek zsűri fődíját is kiérdemelte. Szoboszlay Eszter a KTV Múzsa magazinjában azt mondta, hogy animációs filmterve egy félreértés történetét dolgozza fel, az alkotás forgatókönyve is elkészült már, de a megvalósításhoz még nincs elegendő pénz.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.