November 7-én nyílt meg a Hírös Agóra Kodály termében Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja Kénytelen egyensúly című kiállítása. Köszöntőt Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója mondott. A tárlatot Polgár Botond szobrászművész, Gálhidy Péter pályatársa nyitotta meg.
November 7-én nyílt meg Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész Kénytelen egyensúly című kiállítása az Akadémikusok a Hírös Agórában sorozat keretében, az intézmény Kodály termében.
Pénteken délután nyílt meg a Hírös Agóra Kodály termében Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja Kénytelen egyensúly című kiállítása. Köszöntőt Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója mondott. A tárlatot Polgár Botond szobrászművész, Gálhidy Péter pályatársa nyitotta meg.
Marcaliban született, Kecskeméten kezdte pályáját építészként, majd Mauritiuson lett szobrász, hogy hazatérve Kecskemétre elkészítse a város szimbolikus köztéri szobrait – többek között ezek az érdekességek derültek ki Szemők Zsuzsanna szobrászművészről, akivel Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum főszerkesztője beszélgetett a Városháza galériájában szerdán este.
Marcaliban született, Kecskeméten kezdte pályáját építészként, majd Mauritiuson lett szobrász, hogy hazatérve Kecskemétre elkészítse a város szimbolikus köztéri szobrait – többek között ezek az érdekességek derültek ki Szemők Zsuzsanna szobrászművészről, akivel Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum főszerkesztője beszélgetett a Városháza galériájában szerdán este.
Október 10-én, pénteken nyílik Angelo Minuti olasz származású, Hetényegyházán élő szobrászművész jubileumi kiállítása a Hírös Agóra nagytermében, mely 25 év alkotásait foglalja egybe. A világhírű szobrászművész terrakotta szobrai mellett egyedi technikával készült fotói is szerepelnek a tárlaton, melyet dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés alelnöke nyit meg. Köszöntőt mond Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető-igazgatója.
Szemők Zsuzsanna szobrászművész - akinek nevéhez fűződik Kecskeméten többek között a főtéren található Psalmus Hungaricus-emlékmű vagy a Luca-kút szobra – a Város Napja tegnap esti ünnepi eseményén Bozsó János-díjat vehetett át. Kiállítása pedig ma délelőtt nyílt meg a Városháza Galériában. Ez alkalomból volt a Kiemelő vendége a szobrászművész.
Szemők Zsuzsa kecskeméti szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás ma délelőtt a Városháza Galériában. A kiállítást Bán János kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg.
Szemők Zsuzsanna szobrászművész - akinek nevéhez fűződik Kecskeméten többek között a főtéren található Psalmus Hungaricus-emlékmű vagy a Luca-kút szobra – a Város Napja tegnap esti ünnepi eseményén Bozsó János-díjat vehetett át. Kiállítása pedig a mai napon nyílt meg a Városháza Galériában. Stúdióbeszélgetésünk előtt, közösen megtekintjük a Város Napja Gálán levetített rövid portré filmjét.
Ma délután nyílt meg Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban Kungl György szobrászművész KUNGL70 // 2.0 című emlékkiállítása. A Munkácsy-díjas szobrász - és keramikusművész idén ünnepelné 70. születésnapját. Ezen alkalomból indult útjára a négy részes emlékkiállítás-sorozat, melynek Kecskemét a második állomása.
Nemzeti ünnepünkön leplezik le Lakatos Pál Sándor "Jel" című alkotását a Kecskeméti Katona József Könyvtár előtti téren. A Munkácsy-díjas szobrászművész beengedte műhelyébe a Kecskeméti Televízió stábját, többek között arról mesélt, hogy a plasztika minden irodalmi nagyságnak emléket állít, tiszteleg a kultúra értékei előtt, és szimbolizálja az összetartozást is.
A csütörtöki közgyűlésen döntenek arról a köztéri alkotásról, amelyet a Katona József Könyvtár előtt terveznek elhelyezni. A Munkácsy-díjas Lakatos Pál szobrászművész készítette el a műalkotás koncepcióját, amelyet ma egyhangúlag támogatott a Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottság.
A geometrikus absztrakció iránt elkötelezett, Kecskeméten élő szobrászművész, Kis Tamás legutóbbi munkáiból nyílt kiállítás április 27-én a Kápolna Galériában, EUM címmel. Noha Kis Tamás már két évtizede a Kandó Kálmán Szakgimnázium művészeti tagozatán tanít, szülővárosában ez az első önálló tárlata. A kiállítást dr. Lovas Dániel, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke ajánlotta a közönségnek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.