Ünnepélyes keretek között köszöntötte tagjait a kecskeméti Rotary Klub szombaton, a Városháza dísztermében. Az esemény fontos mérföldkő az egyesület életében, ugyanis betöltötte 25. életévét.
Ünnepélyes keretek között köszöntötte tagjait a kecskeméti Rotary Klub szombaton, a Városháza dísztermében. Az esemény fontos mérföldkő az egyesület életében, ugyanis betöltötte 25. életévét.
Az ebből az alkalomból szombatra szervezett programon közelebbről meg lehet ismerni a helyi termelők készítményeit, kóstolni is lehet majd, valamint környezetvédelmi előadásokkal készülnek a szervezők. Ebben a témában volt tegnap vendég a Kecskeméti Televízióban Zubor Melissza, a Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt alapítója és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő.
Március 27-én, szerdán délután születésnapra gyűltek össze az irodalomkedvelők a Katona József Könyvtárban. 1969 márciusában, 55 évvel ezelőtt jelent meg a Forrás című irodalmi folyóirat első száma. A jeles alkalomra ezúttal is érkeztek szerzők és lelkes pártolók szerte az országból, egyebek mellett Budapestről, Szegedről és Debrecenből is.
Családja körében ünnepelte 95. születésnapját a kecskeméti Börönte Mihály, akit Engert Jakabné alpolgármester is köszöntött a jeles évforduló alkalmából. Misi bácsi ugyan már nehezen mozdul ki otthonából, de szellemileg friss. Minden nap újságot olvas, sőt a híreket is követi a televízióban.
Január 29-én töltötte be 90. életévét a kecskeméti Tóth Ferencné. Ilona nénit a jeles napon gyermeke, unokája, dédunokája, keresztfia, valamint a város nevében Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte fel Mikes utcai otthonában.
Megemlékezésre és koszorúzásra várta a kecskemétieket az önkormányzat Kodály Zoltán születésének 141. évfordulója alkalmából. A Psalmus Hungaricus Emlékműnél a Kodály Intézet kamarakórusa előadással tisztelgett a XX. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, zenepedagógusa és népzenekutatója előtt.
Szombaton ünnepelte 10. születésnapját a Kecskemét City Balett. A társulat tagjai a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán Barta Dóra rendező-koreográfus, a társulat művészeti vezetője legnépszerűbb munkáiból adtak elő válogatást. A Kecskemét City Balett elmúlt tíz évéről, a legkedvesebb darabokról és a szombati előadásról beszélgettünk Barta Dórával a KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom