Megyei Tanári Hangversenyt tartottak pénteken Kecskeméten. Korábban Baja, Kiskunhalas és Kalocsa vállalta fel a szervezést. Idén az M. Bodon Pál Zeneiskolában tartották meg a hangversenyt.
Megyei Tanári Hangversenyt tartottak pénteken Kecskeméten. Korábban Baja, Kiskunhalas és Kalocsa vállalta fel a szervezést. Idén az M. Bodon Pál Zeneiskolában tartották meg a hangversenyt.
2015 óta évről évre közös hangversenyeken lépnek föl az M. Bodon Pál Zeneiskola és a Kecskeméti Kodály Iskola tanárai. Idén az ÁZI adott otthont a koncertnek, amely most is bizonyította, hogy öröm együtt játszani, hogy összefogással a muzsikában lévő erő megtöbbszöröződik.

Március 10-én, hétfőn ismét együtt zenélnek az ÁZI és az ÉZI tanárai. A két intézmény ütőtanárainak koncertjét 17 órakor tartják az M. Bodon Pál Zeneiskola nagytermében.
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig” – hirdette Kodály Zoltán, Kecskemét neves szülöttje. E megállapítás igazát bizonyították az M. Bodon Pál Zeneiskola és a Kecskeméti Kodály Iskola zenetanárai is hétfő esti, magas színvonalú koncertjükkel.
Több díjat is kiosztottak hétfőn késődélután az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában. Lezárult ugyanis az intézmény által szervezett, „Tisztelgés kecskeméti művész elődeink előtt" című helyismereti vetélkedő, valamint a rajzpályázat is.
Immár 124 éve sikerül újra és újra bemutatni a zene szépségét az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak. A zeneoktatók koncertje idén is telt ház mellett hozott kellemes pillanatokat a zeneszerető közönségnek. Az iskola idei koncertjével az idén márciusban elhunyt Palotás Józsefnek is emléket állított, aki 40 évig igazgatta az intézményt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.