Traktoros ünnepet rendeztek Hetényegyházán szombaton. A Kalmár Tanya immár nyolcadik alkalommal biztosította a helyszínt a gazdák találkozójának szombaton. A legnagyobb attrakció a felvonulást követő verseny volt, ahol összemérhették az erőgépekkel érkezők a tudásukat.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a traktorosok aratás utáni ünnepét Hetényegyházán a Kalmár Tanyán. Mintegy 200 erőgép tulajdonosa jelezte, hogy szombaton részt vesz a programon, akik fele a traktoros versenyre is benevezett. Az eseményre nem csak a gazdákat várják, hanem azokat a családokat is, akik egy jó hangulatú ingyenes programsorozaton kívánnak részt venni.
Kigyulladt egy mezőgazdasági munkagép Kiskunmajsa és Csengele között, utóbbi település külterületén. A tűz egy olyan területen zajlott, ahol éppen fakitermelés zajlik.
Félpályás útlezárás nehezítette a közlekedést szerdán az 54-es főúton, Bócsa közelében, miután összeütközött egy füvet kaszáló traktor és egy kisteherautó. A balesetben egy ember megsérült.
Súlyos közlekedési baleset történt április 30-án este az 54-es főúton Soltvadkert térségében, ahol egy személyautó hátulról belerohant egy permetezőt vontató traktorba. Az autó kigyulladt, a sofőr megsérült, a traktort pedig az árokba sodorta az ütközés ereje.
Közel 160 traktoros mérte össze tudását április 26-án, szombaton, Jakabszálláson. A harmadik traktoros verseny egy felvonulással vette kezdetét, majd felbőgtek a motorok és elszabadultak a lóerők.
A kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. és a Városgazdasági Kft. sikeres együttműködésének eredményeként új traktor beszerzésére került sor, amely a városi zöldfelületek hatékonyabb karbantartását szolgálja.
Augusztus 3-án (szombaton) harmadik alkalommal tartották meg a Tiszaalpári Gazdakör egyik legnépszerűbb rendezvényét, ahol traktorokok versenye során a nap végére eldőlt, ki a leggyorsabb, legerősebb és legügyesebb traktoros.
Augusztus 3-án (szombaton) harmadik alkalommal tartották meg a Tiszaalpári Gazdakör egyik legnépszerűbb rendezvényét, ahol traktorokok versenye során a nap végére eldőlt, ki a leggyorsabb, legerősebb és legügyesebb traktoros.
A 4623-as utat teljes szélességében lezárták, ugyanis egy traktor és két személyautó ütközött össze Szentkirály és Tiszakécske között. Információink szerint ketten sérültek meg a balesetben.
Ketten sérültek meg, amikor a személyautó neki csapódott egy kanyarodó traktor által húzott két pótkocsi egyikének a 45-ös főúton, Kunszentmárton és Szentes között.
Traktornak hajtott, letért az úttestről, majd kerítésnek ütközött egy személyautó Kiskunmajsa külterületén az 5411-es út 1-es és 2-es kilométere közötti szakaszon szombaton.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben a vádlottak a fakitermelő vállalkozó bűntárs felvetésére és útmutatásai szerint, anyagi haszon reményében traktorokat loptak el.
Új értelmet nyert a traktor mint fogalom. El lehet felejteni a háztáji csettegő elnevezést, ugyanis igazán kemény gépek sorakoztak fel a 6. Hetényegyházi Traktor Versenyen. A nap végére pedig megkeresik közülük a legügyesebbet, a leggyorsabbat és a legerősebbet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.