Még 2022 nyarán őrizetbe vettek hat kecskeméti, valamint egy kiskunhalasi lakost, akik a gyanú szerint engedély nélkül üzemeltettek egy idősek otthonát a megyeszékhelyen. A nyomozók az ügy főkolomposát – egy 61 éves nőt – összesen 34 bűncselekménnyel gyanúsítják. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslattal zárta le az eljárást.

Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az A-WAY Zrt., az M5-ös autópálya üzemeltető társasága, gondos előkészületekkel biztosítja a téli közlekedés biztonságát és zavartalanságát. 2024. november 10-től karbantartó flottájuk teljes készenlétben áll a téli időjárási körülmények kezelésére, melyet a rendszeres
útellenőrzésekkel és felkészült szakemberekkel támogatnak. Az újhartyáni, kiskunfélegyházi és balástyai üzemmérnökségeken minden gépet és eszközt alaposan ellenőriztek és felkészítettek a téli feladatokra.
Jövőre új kötelezettség terheli a digitális platformüzemeltetőket. 2023 január 1-jétől új bejelentési, változásbejelentési,
átvilágítási, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozik rájuk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.