Kreatív ötletek, üzleti tippek és közösségi erő – ezt kínálta a legutóbbi Trendalelke Női Vállalkozói Reggeli Kecskeméten. A rendezvényen helyi vállalkozónők gyűltek össze, hogy együtt tanuljanak és inspirálják egymást.
Bérgyilkosokkal meg akarta öletni három haragosát egy kecskeméti férfi; a gyanúsítottat Budapesten elfogták - közölte a rendészeti államtitkárság Facebook-oldalán.
Az átalányadózó egyéni vállalkozók szja-, járulék- és szocho-kötelezettsége 2024-ben cím tartottak szakmai napot csütörtökön délután a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A rendezvényen, amely online is követhető volt, Horváthné Huszka Bernadett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgatósága Dél-alföldi Tájékoztatási Osztályának szakértője nyújtott tájékoztatást az érdeklődők számára. Kitért többek között a göngyölítési módszerre, a kieső idők miatti arányosításra, és kiderült az is, milyen kedvezményeket vehetnek igénybe az átalányadózó egyéni vállalkozók.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.