A Magyar Víziközmű Szövetség és a Bácsvíz Zrt. Gazdasági és Jogi Konferenciát tart szerdán és csütörtökön. Az idén Kecskeméten megrendezésre kerülő esemény célja, hogy az ország víziközmű-szolgáltatóinak és víziparának gazdasági és jogi területen dolgozó munkatársai olyan kifejezetten a területüket érintő témákkal foglalkozó szakmai fórumon vehessenek részt, amelyen az ágazat számára fontos, aktuális kérdéseket vitathatnak meg.
Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták azt az 500 millió önerőt, aminek köszönhetően elkezdődhet a beruházás. A Kecskemét és Ballószög közötti víziközmű-hálózat fejlesztését a Duna Aszfalt Zrt. végezheti el.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.