A Hunyadivárosi Napok nyitónapján, a Hunyadivárosi Közösségi Házban szervezték meg „A kézírás nélkülözhetetlen szerepe a gyermeki idegrendszer fejlődésében” című konferenciát. A program célja annak bemutatása volt, hogy a kézírás miként segíti a gyermekek koncentrációját, támogatja az idegrendszer fejlődését, és milyen hatással van a tanulási folyamatokra.

Több mint 20 egészségmegőrzéssel foglalkozó cég mutatkozik be kiállítóként a Harmóniában Önmagaddal című egészségmegőrző hétvégén a Tudomány és Művészetek Házában május 10-én és 11-én. A rendezvényen fizikai és lélekterápiákat próbálhatunk ki, és szakemberek előadásain bővíthetjük ismereteinket.
Hétfőn este elkezdődött a Hírös kecskemétiek címen futó pódiumbeszélgetés-sorozat új évada a Kelemen László Kamaraszínházban. Ezúttal két vendége volt a beszélgetést irányító Kriskó Jánosnak: dr. Király László kandidátus, nyugalmazott egyetemi tanár, valamint dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora. W. Barna Erika grafológus megbetegedés miatt nem tudott jelen lenni, vele a tervek szerint a következő alkalommal, október 30-án találkozhat a közönség.
W. Barna Erika
kézíráskutató, grafológus szakértő, grafoterapeuta, pályaválasztási tanácsadó, dr. Király László
kandidátus, közgazdász doktor és dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora lesz a hírös beszélgetés vendége szeptember 18-án hétfőn 18 órakor.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.