Címke: zenés áhítat
Rendezés
2025.03.13

Böjti orgonazenés áhítatsorozat indul az evangélikus templomban

Március 14-én – egy öt alkalomból álló sorozat első estjeként – Révész László orgonaművész közreműködésével orgonazenés áhítat lesz az evangélikus templomban. A Kodály Iskola művész-tanára előadásában többek között Bach-, Reger- és Liszt-művek hangoznak majd el. A 19 órakor kezdődő program célja egyrészt az, hogy az érdeklődők a mindennapok zajos forgatagából kiszakadva a muzsikán keresztül meghallják Isten üzenetét, másrészt adományaikkal az evangélikus közösség 97 éves hangversenyorgonájának felújítását is támogathatják.
2024.10.06

Zenés áhítat az emlékezés jegyében

A 95 éve alapított Kecskeméti Vég Mihály Énekkar, illetve a 20 éves Lakó Sándor Kamarazenekar részvételével zenés áhítatot rendeztek szombat este a református templomban. Az alkalmon az élményekben és értékekben gazdag múlttal bíró két kecskeméti együttes tagjai hálaadással emlékeztek meg neves elődeikről. Előadásukban – a hírös város kórusa kiegészült a nyári Tahi Egyházzenei Hét résztvevőivel – többek között Gárdonyi Zoltán, Osváth Viktor, Máté János és Hargita Péter zsoltárfeldolgozásai, valamint egy Vivaldi-concerto hangzott el, emellett Pálúr János orgonaművész improvizációjában is gyönyörködhettek a szép számban megjelent zeneszerető hívek.
2023.06.06

Zenés áhítat messiási zsoltárokkal

Az elmúlt év örömeire és szomorú eseményeire hálaadással visszaemlékező közösségi alkalmat tartottak hétfő délután a református internátus dísztermében. A zenés áhítaton a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar tagjai a Messiás személyére és majdani országára utaló zsoltárokat szólaltattak meg.