Tavaszi Harmóniák Orgonára – Zenés áhitat a református templomban

Révész László orgonaművész, zenetanár növendékei szólaltatták meg szombaton este a református templom orgonáját. A Kodály Iskola orgona tanszakának növendékei meghívást kaptak a református egyháztól, hogy a böjti áhítat keretében orgonáljanak. A résztvevők Bálint Immánuel és Gerhát Domonkos játékát hallhatták a templom falai között. A növendékek számára ez egy erőpróba is volt, hiszen már javában készülnek a tavaszi orgonaversenyükre, melyet Budapesten és Győrben tartanak majd. Mindketten a versenyanyagból játszottak, mint azt megtudtuk Révész László orgonaművésztől. Immanuel Mendelsshon G-dúr preludium és fugát, valamint Antalffy – Zsíross Dezső: Scherzo című művét adta elő. Domonkos Bach Korál előjátékát, Mendelsschon C-moll preludium és fugája követte. Révész László orgonaművész, a Kodály iskola zenetanára már 36 éve vezeti az orgona tanszakot. Számos művész, tanár és kántor került már ki a tanítványai közül, mint Túri-Nagy János vagy Magda Dávid, illetve Mali Katalin orgonaművészek.