Csúcstechnológiás harcászati kiképzőrepülőgépek érkeztek Kecskemétre

2025. 05. 30., 15:19
Küldetésünk, hogy biztonságot teremtsünk, mert az erős magyar haderő és a jól kiképzett légierő közös békénk záloga - hangsúlyozta a haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár pénteken délelőtt az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár területén. Kutnyánszky Zsolt, az első három L-39 Skyfox harcászati kiképző-repülőgépek fogadásán a magyar katonai repülés fellegvárának nevezte Kecskemétet, a repülők érkezését pedig egy újkorszak nyitányának.
Fotó: Berta László
A galéria 14 képet tartalmaz

Két Gripen vadászgép kíséretében érkezett meg kötelékben a három L-39 Skyfox harcászati kiképzőrepülő a kecskeméti vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülődandárhoz. Ezeken a gépeken tanulnak majd az új pilóták. A feladatokat még kisebb sebességgel és alacsonyabb magasságon végzik, mint amire a nagyobb vadászrepülők képesek. A gép nem hordoz éles fegyvert, de a kijelzőkön minden úgy jelenik meg, mintha azok ott lennének, ezzel is segítve a kiképzést. 

– A Skyfoxban az oktatók mindent jól látnak hátulról, és sokkal kényelmesebb vele a repülés is. A gép LCD színes kijelzői több információt nyújtanak a kiképzéshez
— mondta el Csák Sándor, a Dongó Kiképző Század parancsnokhelyettese

A cseh gyártó vállalat elnöke, Viktor Sotona azt mondta: ez a vadonatúj gyakorlórendszer felderítésre, harci szimulációkra és földi egységeknek nyújtott légi támogatásra is alkalmas, egy olyan platform, amely a negyedik és ötödik generációs vadászpilóták képzésére szolgál.

– A magyar kormány nem csak beszél a honvédelem fontosságáról, hanem tesz is érte – erről már Kutnyánszky Zsolt államtitkár beszélt. Kiemelte: a küldetésünk, hogy biztonságot teremtsünk, mert az erős magyar haderő és a jól kiképzett légierő a közös békénk záloga.

– Ezek a gépek nem csupán technológiai értelemben korszerűek, de egyben jelképei is annak a határozott, lendületes és céltudatos haderőfejlesztési programnak, amelyet az elmúlt években Magyarország elindított, és amelyet következetesen véghez fogunk vinni. Mert mi nem csak beszélünk a honvédelem fontosságáról, hanem teszünk is érte. Ezek a gépek és a mögöttük álló komplex kiképzési rendszer a magyar emberek érdekeit fogják szolgálni majd
— jelentette ki Kutnyánszky Zsolt, haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár.

2028 végéig nyolc kiképző, illetve négy, felderítő rendszerrel felszerelt repülőgép áll a Magyar Honvédség hadrendjébe. A gépek a kecskeméti vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülődandárhoz kerülnek.