Díjátadóval zárta a tanévet a Kecskeméti Tankerületi Központ

2026. 07. 03., 14:55
Ünnepélyes keretek között tartották idén is a Kecskeméti Tankerület Központ tanévzáróját. A program részeként előbb az iskolák ünnepi műsorait mutatták be, majd átadták az Év pedagógusa és az Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa díjakat, valamint elköszöntek a nyugdíjba vonulóktól.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 49 képet tartalmaz

Sokan bele sem gondolunk, hogy mennyi áldozattal is jár a tanári pálya. Mindamellett, hogy folyamatos készülést igényel, nem csak a tananyag átadása, hanem a következő generáció felnevelése is szerves része a pályának.

A köszöntőket követően előbb az iskolák mutatták be műsoraikat, majd sor került az Év pedagógusa és az Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa díjak átadására.

— Fontos, hogy évente legalább egy alkalommal díjazzuk azokat a kiváló pedagógus kollegákat és azokat a kiváló nevelő-oktató munkát segítő kollegákat, akiknek egész éves munkájuk, vagy az életpályájuk elismerésre érdemes
— mondta Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója.

Ezt követően került sor a nyugdíjba vonulók köszöntésére, köztük a már közel 40 éve igazgatóként szolgáló Lukács Lajostól is elköszönt a testület. Pálfi Tamás ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy vannak jelöltek a posztokra, de nem lesz könnyű a döntés.

Mindenkit lehet pótolni, mondta egykor egy igazgató, de nem mindegy, hogyan. Ez egy nehéz feladat, egy 33-35 évnyi munka azért egy alapot jelent, amit igazán nehéz lesz pótolni, de reméljük sikerülni fog
— hangsúlyozta Pálfi Tamás.

A tankerületi igazgató hozzátette, nagyon hosszú, nehéz és izgalmas tanévet zártak, és ugyanígy egy hosszú, izgalmas és nem feltétlen könnyű tanév áll előttük, de a nyáron lesz mindenkinek ideje kicsit feltöltődni és újult erővel munkához látni.

„Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa” díjazottak

A Kecskeméti Tankerületi Központ a 2021/2022. tanévben alapította az „Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa” díjat a kimagasló nevelő-oktató munkát segítő munkatársak elismerésére. Az „Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa” díj adományozásával a tankerület szeretné elismerni a nem pedagógus munkakörben dolgozók, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők, gazdasági, műszaki, vagy kisegítő munkakörben foglalkoztatottak munkáját is. 

— Váradiné Tóth Anikó Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat 
— Balázs Andrea Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskőrösi Tagintézménye
— Farkasné Török Zsuzsanna Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
— Szabó Imréné Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
— Paksi István Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
— Szabó Ferenc Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola
— Makai Katalin Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
— Tóth Beáta Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
— Domokos-Csák Ildikó Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium
— Tarjányi Andrea Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium
— Sipos-Szabó Lajosné Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
— Balogh Attila Tiborné Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola
— Ádám Anita Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagiskolája 

„Év pedagógusa” díjazottak 

A Kecskeméti Tankerületi Központ a 2018/2019. tanévben alapította az „Év pedagógusa” díjat a kimagasló nevelő-oktató munkát végző pedagógusok elismerésére. A díjazottak személyére javaslatot az igazgatók tesznek. A döntés meghozatalában a tankerület kiemelt figyelmet fordít a közösségért végzett munkára, a különleges bánásmódot igénylő tanulók megsegítésére, a tehetséggondozásra, iskolai programok szervezésére, külső kapcsolatok ápolására, életutak elismerésére. A döntésben minden szempont egyaránt fontos, hiszen a versenyeken kiváló eredményt elért diákok tanárait sokszor dicsérik, de kevés szó esik a tanári munka sokrétűségéről. Kevés elismerést kapnak azok, akik a különleges bánásmódot igénylő tanulókkal kiemelten foglalkoznak vagy jelentősen kiveszik a részüket a közösségi programok szervezésében. 

— Kárászné Dudás Erzsébet Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kalocsai Tagintézménye 
— Bozókiné Seres Anna Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola és Kiskunmajsai Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola 
— Kiss Andrea Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 
— Lénártné Gácsi Anikó Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája 
— Olajosné Nagy Ildikó Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 
— Sütőné Pelyva Dalma Sarolta Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
— Harkai Hajnalka Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
— Dr. Chandlerné Rozinka Stefánia Kecskeméti Katona József Gimnázium
— Nagyné Lelkes Anikó Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 
— Karenyukné Major Ágnes Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 
— Dr. Bankné Lázár Valéria Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
— Pappné Gyalus Erika Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola 
— Zvekanov Tímea Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 
— Répás Andrea Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium
— Seremet Attila Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 
— Solymosiné Antalicz Tünde Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola
— Tarjányi Xénia Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola 
— Vörösné Pető Ágnes Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola 
— Benke Mariann Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 
— Bakos István Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagiskolája 
— Pallagi Réka Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolája 
— Szőke Éva Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 

Nyugdíjba vonuló vezető helyettes:

— Rakonczainé Várkonyi Mária Ágasegyházi Széchenyi István Általános Iskola

Nyugdíjba vonuló vezetők:

— Dr. Lukács Lajos Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

— Ártim János Ágasegyházi Széchenyi István Általános Iskola