Döntős helyezések a Felnőtt Úszó Országos Bajnokságon
"Bár időeredmények tekintetében lehet bennünk némi hiányérzet, a helyezéseket tekintve szép előrelépést tudhat magáénak a BÁCSVÍZ KVSC 2022-ben mindösszesen egy „A” döntős helyezést tudtunk szerezni, idén már összesen négyszer kerültek versenyzőink a legjobb nyolc közé. Külön ki kell emelnem, hogy Magyarország legrangosabb mezőnye gyűlt össze, ahol a döntőkben számos olimpiai szintidő is született. Ebben az erős mezőnyben Garajszki Máté kétszer úszta be magát a legjobb nyolc közé, ahol hetedik és nyolcadik helyen zárt. Két mixváltónk is hetedik lett, ami külön dicséret, hiszen az egyikben két, a másikban három utánpótlás versenyző szerepelt. Mozsárik Levente 100 méteres mix gyorsváltóban,első csapattagként úszott 51,95-ös ideje kiváló eredmény, különösen annak fényében, hogy korábbi kiválóságunk Mészáros Dániel sem tudott ennyi idősen 52 alatt a felkészülés ezen szakaszában. Szilvási-Hazag Aliz első felnőtt bajnokságán „B” döntőt úszott 200 méter mell versenyszámban, mely kiváló eredmény. Czeglédi Diána elmúlt három hónapja nem volt akadálymentes, ennek ellenére 200 méter háton ismét ott volt a legjobb 16 között. Demjén Bátor a mix vegyes váltó tagjaként szerzett értékes pontokat, Bali Dorottya a váltókban és a rövidebb gyorsúszó számokban, Mohay Janka a hosszabb gyorsúszó távokon úszott szép egyéni csúcsokat" - értékelte az sportolók szereplését Nagy Zoltán, a BÁCSVÍZ KVSC vezetőedzője.
„A" döntős helyezések:
Garajszki Máté:
50 méter férfi hát A döntő 2. hely
50 méter férfi pillangó A döntő 8. hely
BÁCSVÍZ KVSC 4x100 méteres mix vegyesváltó 7. hely
Czeglédi Diána, Szilvási-Hazag Aliz, Demjén Bátor, Garajszki Máté
BÁCSVÍZ KVSC 4x100 méteres mix gyorsváltó 7. hely
Mozsárik Levente, Garajszki Máté, Bali Dorottya, Czeglédi Diána
„B” döntős helyezések:
Garajszki Máté: 100 méter férfi hát „B” döntő 1. hely
Szilvási-Hazag Aliz: 200 méter női mell „B” döntő 3. hely
Czeglédi Diána: 200 méter női hát „B” döntő 6. hely
Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc