Dr. Andrássy Ákosra emlékezett a Wojtyla-sorsközösség

2024. 08. 07., 19:24
Életének 81. évében a közelmúltban elhunyt dr. Andrássy Ákos okleveles építészmérnök, közgazdász, vállalkozó, a Wojtyla Barátság Központ állandó támogatója. Reá emlékeztek – özvegye, valamint lányai, Cintia és Izabella, továbbá legközvetlenebb munkatársa, Agócsné Kubics Judit jelenlétében – a népkonyha gondozottjai.
A galéria 32 képet tartalmaz

Az építészmérnöki hivatást családjában egyedül ő választotta, s bár pályája során adódtak nehéz időszakok is, összességében rendkívül termékeny szakmai pályafutást tudhatott magáénak, melyet a teljesség igénye nélkül például a Piramis Udvarház, a Central Passage, illetve a Centrál Lakópark fémjelez Kecskeméten – derült ki Agócsné Kubics Judit pénzügyi vezető szavaiból, aki Farkas Pál, a szociális-közművelődési intézmény programszervezőjének bevezetője után elmesélte, hogy az 1987-es indulást követően voltak olyan évek is, amikor egyszerre száz embernek biztosított munkát és ezzel együtt megélhetést dr. Andrássy Ákos vállalkozása. Ha pedig néha a piacon összefut egy-egy korábbi kollégával, mindenki szívesen beszél egykori munkaadójáról.

A lányok pedig azt hangsúlyozták, édesapjuk mindig úgy segített, hogy soha nem verte nagy dobra. E hagyományt szeretnék tovább éltetni, ennek megfelelően a Wojtyla Ház nehézsorsú rászorultjai ezután is számíthatnak az Andrássy családra.

Farkas P. József. a Wojtyla Barátság Központ igazgatója hozzászólásában kiemelte, dr. Andrássy Ákoshoz több évtizedes ismeretség fűzte, mely akkor kezdett virágozni, amikor még ő adta ki a Kecskeméti Lapokat, majd később az Egressy utcai karitatív létesítmény 2005-ös megalapítása után fordult igazán termőre.

A megható esemény zárásaként az építész-vállalkozó özvegye egy képet vett át Farkas P. Józseftől. A Wojtyla vezetője e gesztussal kívánta kifejezni örök háláját dr. Andrássy Ákos gondoskodó szeretetéért.

A megemlékezés végén százhúsz adag pulykahúslevest és mákostésztát osztottak ki a családtagok dr. Andrássy Ákos emlékére.

Tódor Norbert
Fotók: Mátyus István