Drazic duplájával győztesen távozott a Mezőkövesd

KÖZLEMÉNY
2023. 09. 23., 06:51
A válogatott szünet után a Mezőkövesdet fogadta a KTE csapata az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozón semmi sem jött össze hazai oldalon, míg a Mezőkövesd Drazic kimagasló teljesítményével elvitte a pontokat.

A meccs első kaput eltaláló lövésére negyedórát kellett várni, ekkor a tizenhatoson belül feltűnő Zekétő került ki a labda Pálinkáshoz, akinek a visszapasszolt beadását Zeke küldte Piscitelli felé, ám a hálóőr védeni tudott. A következő helyzet is előttünk adódott, Zsótér felívelt passza után Horváth próbálkozott kapásból, de mellé ment. A Mezőkövesd a védők mögé belőtt labdákkal próbálkozott, a 27. percben Drazic lépett ki ilyen helyzetből, de Belényesi nagyot mentett. Pár perccel később aztán egy védelmi megingást kihasználva Drazic egyedül vezethette rá Varga kapujára a labdát, ám a hálóőr a helyén maradt, kivárt és hatalmasat védett. Öt perccel a félidő előtt Horváth lőtt távolról fölé. A 43. percben megint Drazic került helyzetbe, jó beadást kapott, de közelről mellé pofozta a labdát bevetődve. A szünet előtt még megrezdült a mezőkövesdi háló, azonban Zsótér lesről talált be, így gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a játékosok.

A második játékrész Brtan fejesével kezdődött, de nem volt veszélyes Varga kapujára. Az 57. percben szabadrúgáshoz jutott a Kecskemét, arra lehetett számítani, hogy Szuhodovszki ráküldi, de lepasszolta Horvátnak, aki mellé tüzelt. Nem sokkal később Zsótér is nagy lövéssel jelentkezett, de Piscitelli kitornázta a léc alól. A 63. percben a kihagyott hazai helyzetek megbosszulták önmagukat, Drazic vezette be a tizenhatoson belülre a labdát, ott maradt előtte szerencsével, s elpasszolta a kapus mellett, 0-1.  Ezután két percen belül kétszer is Horváth kísérletezett, de mindkét lövése elsuhant a kapu mellett. A 74. percben óriási tűzijáték alakult ki a kövesdi kapu előtt, Tóth szépen fordult le védőjéről, de lövése elakadt a blokkban, majd a szöglet után Horváth próbálkozását is tisztázták, míg Vágó fejese elpattogott a gólvonal előtt. A 79. percben aztán megint elfutott Drazic, a visszaérkező védőket kicselezte és belőtte a második gólját, 0-2. Három perccel később hazai szögletet követően Szalai Gábor fejelhetett, de ezen a napon semmi sem sikerült támadásban, ebből sem lett gól. A 88. percben ki más, mint megint Drazic került nagy helyzetbe, de nem tudott mesterhármast szerezni. A vendégek viszont így is győztek és megszakították a hat meccsen át tartó hazai győzelmi sorozatot.

Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC 0–2 (0–0)

Kecskemét, 3647 néző, Vezette: Dr. Csonka Bence (Buzás Balázs, Szécsényi István)

KTE: Varga B. – Májer (Szűcs 60.), Szabó (Szendrei 82.), Belényesi, Szalai, Zeke (Leoni 60.) – Vágó, Szuhodovszki, Zsótér (Kiss B. 60.) – Horváth, Pálinkás (Tóth B. 60.). Vezetőedző: Szabó István

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Beriashvili, Pillár, Nahirnij – Brtan (Cseri 64.), Cseke, Vajda (Gomis 64.) – Drazsics (Szalai J. 92.), Babunszki (Nagy G. 84.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gól: Drazsics (64., 79.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu