Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: csak magunkban bízhatunk

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 09., 19:12
Szombaton a Szeged ellen kezdődik meg a playout hajrája a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. Mindhárom mérkőzést a Messzi István Sportcsarnokban rendezik, így hazai pályán vívhatja ki A-csoportos tagságát a hírös városi alakulat.

Legutóbb Szegeden minden összejött szinte a Szedeáknak, extra dobóteljesítménnyel tudtak nyerni a Kecskemét ellen akkor Locke vezényletével 105-98-ra. Azóta két vereség és két siker van a tarsolyukban, ám így is eggyel kevesebb meccset tudtak győzelemmel venni, mint a hírös városi alakulat. Ivkovic Stojan legénysége az eddig hét playout összecsapásból négyet vett sikerrel, és szombaton feltett szándékuk, hogy ez a szám ötre változzon. 

Három forduló maradt még hátra, hazai pályán lehet kivívni a bennmaradást. Mit vár ezektől az összecsapásoktól?

- A playout hajrájára eljutottunk oda, ahova szerettünk volna - nyilatkozta Ivkovic Stojan szakmai igazgató. - Sikerült kiharcolni azt a helyzetet, hogy ebben a végletekig szoros bajnokságban még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Vannak már csapatok, akik biztosan bennmaradtak, és talán kevésbé lesznek motiváltak, így csak saját magunkban bízhatunk. Voltunk már hasonló helyzetben az elmúlt 12 évben. A B-ligából indultunk, akkor is csak a befektetett munka hozta meg a sikert, és volt, hogy eljutottunk a bajnoki döntőig is. Tudjuk, hogy mi a feladatunk, és mindent meg is teszünk, hogy bent maradjunk az A-ligában. Az élet nem mindig könnyű. Jól látható, hogy akik nem a saját dolgukkal foglalkoznak, ők nem járnak jól a végén. Mindenki a saját portája körül sepregessen, és azt próbálja tisztán tartani.

A Szeged érkezik szombaton, akiknek szintén fontos lenne a siker. Hogyan készülnek erre a megmérettetésre?

- Nem gondoltam, hogy az utolsó pillanatig négy csapat lesz, amely a bennmaradásért harcol. Ebből a négyből kettő érkezik hozzánk a következő egy hétben. Úgy gondolom, hogy a Kaposvár elleni ki-ki mérkőzés lesz, ott fog eldőlni sok minden. Oda kell tennünk a legnagyobb fókuszt, ám a most szombati, Szeged elleni csatát is maximális koncentrációval kell megvívunk. Célunk a győzelmek megszerzése, és az A-csoportos tagság megőrzése. A Szeged kupadöntője után senki nem számolt azzal, hogy ők is itt lesznek ebben a négyesben. Extrémen jó támadó csapat, úgyhogy erre készülünk, hogy limitálni tudjuk őket, valamint a saját játékunkat is finomítjuk természetesen. Szurkolóink támogatására nagy szükségünk lesz minden hátralévő meccsen. Bízom benne, hogy ahogyan eddig is, most is ott lesznek, és szurkolnak nekünk.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE Szedeák
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 3. forduló (felcserélt pályaválasztás miatt)
2024. május 11., szombat 18:00 @ Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Györfy Rúben, Fodor Attila
MKOSZ ellenőr: (Balogh László György)

Szurkolói információk

Most is lesz van egy dobásod játék, részletek itt 

Jegy- és bérletárak