Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: kulcsfontosságú ütközettel zárul az alapszakasz
KÖZLEMÉNYSzombaton zárul az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakasza. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az Egis Körmendet fogadja 18 órakor a Messzi István Sportcsarnokban.
Mindkét csapat számára nagy a tét az összecsapáson. Ha a hírös városiak győznek, és az Oroszlány-Zalaegerszeg meccsen hazai siker születne, akkor a 11. helyre ugranának a playout előtt Wittmannék. Ez azért is fontos a folytatást megelőezően, hiszen az alapszakaszban elért helyezések után visznek pontot az együttesek magukkal. (A 9. helyezett 6 pontot visz magával, majd egyesével csökken a vitt pontok száma lefelé haladva a helyezésekkel.)
A Körmend csak győzelem esetén kerülhet a playoffba, viszont csak azzal a feltétellel, ha a Sopron nem tudna nyerni a Honvéd vendégeként.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató így nyilatkozott a szombati ütközet előtt: -Mindkét csapat számára fontos lenne a győzelem, így egy igazán izgalmas és kemény ütközetre van kilátás. Jelenleg az egyik legjobban támadó csapat a Körmend a honi bajnokságban. Sok nagy skalpot gyűjtöttek be az utóbbi időszakban. Régi-új edzővel, Kocsis Tamás „Tatu”-val ismét komoly csapat lettek, méltóan a régi hagyományaikhoz. A vasi együttes rendkívül eredménycentrikus, hiszen tizenkét légióst foglalkoztattak eddig a szezon során. Nálunk ez a szám három szezon alatt valósult meg. Attól függetlenül, hogy sokat változott a keretük, nem szabad elfelejtenünk, hogy mikor ők voltak a házigazdák, akkor többet feküdtünk, mint futottunk. Erre az agresszív játékra kell felkészülnünk, és mindent megtenni a győzelemért. Szurkolóink biztatására számítunk ezúttal is.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Egis Körmend
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 26. forduló
2026. április 11., szombat 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Frányó Péter, Jankovics Viktor Zsolt
MKOSZ ellenőr: Dr. Gincsai János Péter
Az U21-es meccs 15.00-kor kezdődik, szintén a Messzi István Sportcsarnokban.
Szurkolói információk
Itt lehet jelentkezni a szurkolói játékra
Szerző: Komáromy András