A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Bujdosóné dr. Dani Erzsébet – stúdióbeszélgetés

Nemrégiben komoly elismerést vehetett át Bujdosóné Dr. Dani Erzsébetnek, a Katona József Könyvtár igazgatója. Március 15.-e alkalmából ugyanis Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára. Az elismert kulturális szakember a szakma innovatív megújítása, a közösségi értékek megőrzése és a jövő nemzedékei számára élhetőbb könyvtári környezet kialakítása érdekében végzett munkájáért kapta meg a rangos állami elismerést ünnepélyes keretek között. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk az igazgatónővel tegnapi Kiemelő magazinunkban.
Mint hangsúlyozta, az intézmény életében is, az innováció igényét a változó gazdasági és kulturális környezetünk hozza. Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet a beszélgetés során hangsúlyozta, az elért jó eredményeket. Ilyen például, hogy a nemzetközi tudományos térben is megjelent a Katona József Könyvtár, valamint nemzetközi gyakorlatokat is bevisznek az intézménybe. Litvániával már Erasmus + Programról gondolkodnak, de Barcelona, Nagyszeben és Írországot is meg tudják szólítani. Az igazgatónő elmondta, generációs eltérések mindig is megvoltak, főleg tinédzser korban veszítik el legfőképpen a fiatal olvasókat, de később visszatérnek.
A közelmúltban újabb 5 évre választották meg a Katona József Könyvtár élére Bujdosóné Dr. Dani Erzsébetet. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy folytatni fogják azt a koncepciót, amin elindultak. A cél, hogy folytassák azt a kreatív és innovatív tevékenységet ami már látszik. A teljes beszélgetés visszanézhető itt: